fürdőszoba felújítás zuhanyzó zuhanykabin bauhaus2019
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fürdőszobák kialakítása során a saját igényeid mellett fontos figyelembe venned a helyiség adottságait is. A zuhanyzó tervezésénél elsőként ki kell jelölnöd, hogy pontosan hol szeretnéd elhelyezni; sarokba, süllyesztve vagy csupán egy üveglappal leválasztva. Amennyiben van rá mód, akár plusz fal – például üvegtégla – beépítésében is gondolkodhatsz.

A zuhanykabinok széles választéka lehetőséget teremt, hogy a legjobb helykihasználás mellett találd meg a számodra legmegfelelőbbet. Ezalatt pedig nem csupán az ajtókeret típusait, a teljes, fél vagy zsanéros változatot értjük.

Tálca nélküli zuhanykabin

Ez a fürdőszoba, akril- vagy üvegtáblával leválasztott részét jelenti, mely lehet a helyiség egyik végében, sarkában vagy három fallal körülölelt területén. Bárhová is tervezed, a padlóösszefolyó beépítésénél elengedhetetlen a megfelelő padlólejtés. Ennek hiányában a burkolólapon nagy eséllyel víz fog maradni, ami elpárolgáskor vízkőnyomokat hagyhat maga után. Ez azonban egy jó szakember megválasztásával könnyen megakadályozható. A tálca nélküli zuhanykabinok modern és letisztult hatást keltenek, nem mellékesen pedig igen kedvelt megoldást jelentenek a kisebb fürdőhelyiségekben. Esetükben célszerű sima felületű ajtót választani, ezzel is erősítve a nyugtató, minimalista hatást és a fürdőszoba egységét.

A tálca nélküli zuhanykabinok modern és letisztult hatást keltenek Forrás: Shutterstock

Tálcás zuhanykabin

Ebben a variációban több dolog is meghatározza a végeredményét. Ilyen például a tálca mélysége, mérete, anyaga és kialakítása: találhatunk olyan zuhanykabint, amely mélysége egy kádénak felel meg, tehát ez remek kettő az egyben választás, ugyanakkor elveszíted a klasszikus zuhanyzó érzését. A zuhanytálca készülhet kerámiából és akrilból, színe általában fehér, de kapható már színes változatokban is.

Az ajtó lehet nyitható vagy elhúzható, ami függhet a fürdőszoba méretétől, de kiválasztásánál szerepet játsztat az esztétikum és a megszokás is.

Találhatunk olyan zuhanykabint, amely mélysége egy kádénak felel meg, tehát ez remek kettő az egyben választás Forrás: Shutterstock

Ne vond meg magadtól a zuhanyzás élményét!

A zuhanyfej méretétől kezdve, a csaptelep típusán át, a luxusnak számító masszázs és fényterápiás kiegészítőkig szinte bármi beszerelhető egy zuhanykabinba – legyen az akár tálcás, akár a nélküli. A belső kényelmi funkcióknak csak a hely és a pénztárca szabhat határt. Természetesen lehet kapni „kész" zuhanykabinokat is, melyeket csupán be kell helyezni a fürdőszobába.

Amennyiben tehát felújítanád vagy megújítanád a fürdődet, gondold át alaposan, hogy melyik variáció áll hozzád a legközelebb, hiszen több éven át fogod használni.

A cikket támogatta a Bauhaus Szakáruházak.

A hét ötlete: vascsőből és kötélből polcrendszerhttp://www.life.hu/otthon/20190221-a-het-otlete-vascsobol-es-kotelbol-polc-diy-csinald-magad.htmlEgy polc lényegében minden lakásban alapbútornak számít, hiszen remekül kihasználható darab. Ha van némi időd, az alkotás öröme pedig energiával tölt fel, akkor itt egy remek „csináld magad" polcrendszer, amely garantáltan egyedivé varázsolja az otthonodat. OtthonOrigoÍgy dobd fel kis alapterületű fürdőszobádat! http://www.life.hu/otthon/20190212-igy-dobd-fel-kis-alapteruletu-furdoszobadat-otletes-megoldasok.htmlEgy kis alapterületű fürdőszoba praktikus, mégis dekoratív berendezése komoly fejtörést okozhat. A helykihasználást maximalizálni kell, ugyanakkor nem célszerű ezt az esztétika kárára tenni. A következőkben ebben kívánunk segíteni. OtthonOrigoÍgy dobd fel öreg, megunt bútoraidat - Ötletekhttp://www.life.hu/otthon/20190111-igy-dobd-fel-oreg-megunt-butoraidat-butorfelujitas-hazilag.htmlEgyáltalán nem ritka, hogy van legalább egy olyan nagyobb bútordarab az otthonodban, amelyet már meguntál, vagy épp nem passzol az új dizájnhoz. Netán megakadt a szemed egy garázsvásáron, nagyszüleidnél egy régebbi szekrényen, asztalon, de ráférne némi frissítés. Nem kell feltétlenül asztaloshoz vinned, hogy ismét szép és impozáns külsőt kapjon. Vedd kezedbe a bútor felújítását! OtthonOrigoÁlomotthonok – Családi ház átalakítása a Római-partonhttp://www.life.hu/otthon/20181227-alomotthonok-csaladi-haz-atalakitasa-a-romai-parton.htmlIsmét egy hazai otthon, amely a régi alapokra egy csodásan megújult belsőt kapott, hála a Geppetto belsőépítészeti irodának. A következőkben végigkövetheted egy családi ház átalakítását, melyet Tas Fruzsina senior belsőépítész tervező, projektvezető álmodott meg. OtthonOrigoEzek a növények túlélik az ablaktalan fürdőszoba mostoha körülményeithttp://www.life.hu/otthon/20190214-ezek-a-novenyek-tulelik-az-ablaktalan-furdoszoba-mostoha-korulmenyeit.htmlA fürdőszobát a felüdülés, a megújulás és a frissesség atmoszférája járja át, amelyhez jól illenek a zöld növények. Azonban éppen a fürdő az a helyiség, amely gyakran nélkülözi az ablakot, sajátos klímáját tekintve pedig egyáltalán nem mindegy, hogy milyen virággal próbálod hangulatosabbá tenni. OtthonOrigoEzek az álomszép fürdőszobák titkai: fotókhttp://www.life.hu/otthon/20181002-ezek-az-alomszep-furdoszobak-titkai-fotok.htmlA fürdőszoba általánosságban a lakás második legkisebb helyisége. Ez igen sajnálatos, mivel a kikapcsolódás és a reggeli készülődés mellett, még sok egyéb más otthoni történés helyszínéül is szolgálhat. A fehér csempék, pangó légkör és a „jó lesz az úgy" hozzáállás miatt azonban sajnos sokan inkább csak átfutunk rajta, mintsem élveznénk az atmoszféráját. Most nézzük meg, mitől is lesz igazán álomszerű egy fürdőszoba! OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.