Jennifer Aniston és Angelina Jolie kapcsolata Brad Pitt miatt vált viharossá, azután mérgesedett el köztük a viszony, hogy 2004-ben Jolie és Pitt egymásra találtak a Mr. & Mrs. Smith forgatása alatt. Ez a szerelmi háromszög nemcsak Aniston házasságának a végét jelentette, hanem a bulvársajtó kedvenc témájává is vált. Az azóta eltelt évtizedekben ugyan csillapodott a viszály, ám most, hogy Angelina Jolie-t Oscar-esélyesnek tartják, az ellentét új erőre kapott.

Forrás: Getty Images
Jennifer Aniston és Angelina Jolie számára a béke nem opció
Holywood egyik legnagyobb botránya fűződik Jennifer Aniston, Angelina Jolie és Brad Pitt nevéhez, amit azóta sem sikerült senkinek elfelejtenie, különösen nem Jennifer Anistonnak. Persze a gyűlölet tüze már nem égett olyan hevesen, ám most új erőre kapott Angelina Jolie Maria című filben nyújtott Oscar-esélyes alakítása miatt, amelynek híre nemcsak a szakmát, hanem Anistont is elérte, akinek régi sebei most újra felszakadtak. Egy bennfentes így nyilatkozott: „A gyűlölködés még mindig tart, de Jen már nem kapja meg azt a támogatást, amit 20 évvel ezelőtt. Az emberek egyszerűen belefáradtak az Angelina elleni kampányba."
Aniston és Pitt 2005-ben váltak el, öt év házasság után. Nem sokkal később Brad Pitt és Angelina Jolie nyilvánosan is felvállalták kapcsolatukat, hat gyermek szülei lettek, mielőtt 2016-ban végleg elváltak útjaik. Bár Aniston és Pitt azóta kibékültek – Aniston egy interjúban „barátságos kapcsolatnak” nevezte a viszonyukat –, Jolie-val soha nem sikerült rendezniük a konfliktust. Egy közeli forrás szerint nincs esély a megbékélésre:
"Jen és Angie rengeteget profitálnának, ha nyilvánosan kibékülnének, de Jen számára ez sosem lesz opció. Úgy érzi, hogy Brad és ő is áldozatai voltak Angelina számító terveinek." "Ez a viszály mindkettejük számára fárasztóvá vált, de egyikük sem hajlandó lépni" - tette hozzá egy bennfentes. "Jen számára Angelina mindig is ellenség marad."


