Egy, a vádiratokban Jane Doe álnéven szereplő nő keresetet nyújtott be, amelyben azt állította, hogy 2000. szeptember 7-én Diddy és Jay-Z közösen erőszakolták meg őt egy partin. Mindez állítólag az MTV Video Music Awards afterpartiján történt, amelynek helyszíne a New York-i Lotus nightclub volt. A nő szerint a partira egy sofőr vitte el, miután azt mondták neki, hogy „megfelel Diddy igényeinek”. A kereset szerint a bulin szinte mindenki drogozott, és a nőnek egy keserű ízű italt adtak, amely szédülést és gyengeséget okozott nála. Ezután egy üres szobában próbált meg pihenni, amikor Diddy és Jay-Z beléptek, majd felváltva megerőszakolták őt. Diddy jelenleg börtönben van, a jövő évben bíróság elé áll zsarolás és szexkereskedelem miatt. Jay-Z határozottan tagadta a vádakat. Az ügyben most Jennifer Lopez neve is felmerült.

Forrás: AFP
Jennifer Lopez neve is felmerült az ügyben
A kereset kapcsán felmerült, hogy egy női híresség jelen lehetett a partin, aki tudhatott a két híresség szörnyű tettéről. A hírek szerint Jennifer Lopez lehetett az, ám erre egyelőre nincs bizonyíték. Az énekesnő akkor Sean Diddy Combs párja volt, és a szóban forgó a partin is jelen volt. Olyan fotók készültek róluk, amin hevesen vitatkoznak, ezek miatt indulhattak el a találgatások. Jennifer Lopez és Diddy 1999 és 2001 között voltak együtt, kapcsolatuk a kilencvenes évek végének egyik legfelkapottabb sztárrománca volt.

Forrás: Getty Images


