A Deadline információi szerint Devin Harjes a Mount Sinai West kórházban halt meg, néhány hónappal azután, hogy halálos betegséget állapítottak meg nála. A filmes és sorozatos szerepeiről ismert színészt nemcsak szakmai teljesítménye, hanem sokoldalúsága és elhivatottsága miatt is nagyon tisztelték.

Forrás: Getty Images
Devin Harjes halála: súlyos betegség vitte el
Devin Harjes 1983. július 29-én született a texasi Lubbockban. Gyerekkorában versenyszerűen lovagolt, és ötévesen első helyezést ért el egy gyermekversenyen. Később a színház felé fordult: tanulmányait követően független produkciókban és színpadi előadásokban kezdett dolgozni, majd 2011-ben megkapta első televíziós szerepét a Gengszterkorzó című HBO-sorozatban, ahol Jack Dempsey-t alakította.
Később szerepelt a Gothamban, ahol Clyde, egy banki biztonsági őr szerepében tűnt fel, valamint a Daredevilben is láthattuk, ahol Oscar, a Rikers-szigeti börtönápoló karakterét formálta meg. Jelen volt a Zsaruvér, az Orange Is the New Black, a Sherlock és Watson és az FBI című sorozatok epizódjaiban is. Legutóbb Pete Baylort játszotta a Manifest című sorozatban.
A színészet mellett Harjes komoly érdeklődést mutatott a harcművészetek iránt, rendszeresen edzett, ameddig beteg nem lett.
Családja kérésére a virágok és koszorúk helyett a gyászolók a TKC Blessings nevű jótékonysági szervezetnek ajánlhatnak fel adományokat. A nonprofit alapítvány művészeti ösztöndíjakat oszt ki hátrányos helyzetű gyermekek számára.


