Lapinformációk szerint miután felköszöntötte kishúgát Harpert, fiútestvéreit Romeót és Cruzt kikövette az Instagramon Brooklyn Beckham. A legutóbbi hírek szerint azonban ez fordítva történt. Romeo, valamint Cruz állították le bátyjuk követését, azért, hogy azt a látszatot keltsék, hogy Brooklyn kikövette őket, tehát ezzel is rossz színben tüntessék fel a külvilág előtt.
Akárki is volt a kezdeményező fél, annyi biztos, hogy Brooklyn Beckham és öccsei most enyhén szólva sincsenek jóban egymásssal. Egy bennfentes szerint egymás követésének a leállítása „a Harmadik világháború Z generációs változata”, amit nagyon nehéz sértetlenül átvészelni. Úgy tudni azonban, hogy nem Brooklyn állította le testvérei követését, sőt, ő és Nicola is meglepődött a történteken. „Brooklynnak fogalma sem volt az egészről, amíg az interneten nem olvasott róla. Lehetséges, hogy Romeo és Cruz blokkolta őket, ami azt a látszatot kelti, hogy már nem követik a testvérüket és annak feleségét” – idézi a bennfentest a Mirror.
Nem sokkal az eset nyilvánosságra kerülése után Romeo Justin Bieber Walking Away című dalát osztotta meg az Instagram-sztorijában, egyetlen felirattal: „Aha”. Ezt sokan a testvérének szóló burkolt üzenetként értelmezték. Brooklyn és Romeo viszályának a hátterében Romeo volt barátnője, Kim Turnbull állhat. Pletykák szerint Kimnek korábban romantikus kapcsolata lehetett Brooklynnal, bár ezt minden érintett fél következetesen tagadta. „Soha, nem álltam romantikus Brooklynnal” – nyilatkozta Kim Turnbull.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.