Paul Mario Day az 1970-es évek közepén, a zenekar alapításakor volt az Iron Maiden frontembere, így aktívan részt vett a brit heavy metal új hullámának formálásában. Később a More zenekar tagjaként is emlékezetes produkciókkal örvendeztette meg a rajongókat, különösen a Warhead című albummal értek el nagy sikereket.
A More így emlékezett meg róla:
„Mély megrendüléssel értesültünk Paul Mario Day haláláról. Óriási hatása volt a NWOBHM mozgalomra – az Iron Maiden kezdeteitől egészen a More zenekarban töltött éveiig. Az 1981-es Monsters of Rock fesztiválon Castle Doningtonban, ahol többek között az AC/DC, a Whitesnake és a Def Leppard is fellépett, felejthetetlen koncertet adott.”
A zenekar tagjai közül Mike Freeland így fogalmazott: „Elképesztően jó énekes volt!”
A More tagjai azt ígérték, a jövőben is játsszák majd Day dalait, és minden alkalommal gondolni fognak rá:„Őszinte részvétünket fejezzük ki Paul családjának, barátainak és mindazoknak a rajongóknak szerte a világon, akik szerették és tisztelték őt. Tegyetek be tőle egy dalt, tekerjétek fel a hangerőt, és énekeljetek vele! Köszönjük, Paul. Nyugodj rockban!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.