Egyre gyakoribb, hogy a hollywoodi sztárokról nem a haláluk után készül életrajzi könyv. Inkább ők maguk csapnak le erre a lehetőségre, és már életükben megfogalmazzák azokat a gondolataikat és tetteiket, amikre szerintük érdemes figyelni. Charlie Sheen is meglépte ezt, könyve bemutatóján azonban szinte sokkolta az embereket, amikor szóba kerültek a tetoválásai.
Épp pár napja lett 60 éves Hollywood első számú botrányhőse, Charlie Sheen. Élete gyakorlatilag nyitott könyv, ami hatalmas hibákkal és megbánásokkal egyaránt tele van. Többek között erről is szól a most megjelent könyve, amelynek címe talán kissé nárcisztikus, de az is lehet, hogy túl minimalista. A Két pasi – meg egy kicsi sztárja a The Book of Sheen bemutatója kapcsán tett kijelentése azonban talán minden eddiginél jobban kiakasztotta az embereket.
A korábban komoly alkohol- és drogfüggőséggel küzdő színész a napokban beszélgetett David Duchovny színésszel New York-ban. Az esemény középpontjában Charlie Sheen memoárja állt. A beszélgetés során azonban szóba kerültek a színész tetoválásai, amit ő élete legnagyobb hibájának nevezett - csendben jegyeznénk meg, hogy a sztárvilágban más is bánt már meg tetoválást. Sőt, továbbment, és egy nagyon brutális hasonlattal szemléltette, hogy érez valójában.
A HIV-vel is könnyebb megbirkózni, mint a kib*szott tetoválásokkal.
Ám itt, a botrányos viselkedéseiről elhíresült színész nem állt le: „Nem vehetsz be egy pirulát, és nem tüntetheted el a k*rva tetoválásaidat. Nem, ez egy annyira rossz, szörnyű, ostoba döntés” – idézte a sztárt a People magazin.
A színészt több bőrminta is díszíti, vagyis az ő olvasatában megbélyegzi. Tetoválásai közül a leghíresebbek: mellkasa jobb oldalán látható egy Charlie Brown figura, az egyik csuklóján egy a „Winning” (győzelem) szlogen, a bal mellkasán egy „Back in 15 minutes” (15 perc múlva visszatérek) felirat, egy lángoló baseball-labda a jobb bicepszén, de van rajta egy Cincinnati Reds logó, valamint egy „Death from above” (Halál az égből) felirat is, amely utalás Francis Ford Coppola Apokalipszis most című filmjére, amelyben édesapja, Martin Sheen játssza a főszerepet.
Charlie Sheen később az Entertainment Tonight műsorában reflektált a Duchovny-val folytatott beszélgetésére. Elmondta, hogy egészen biztosan feldühítette az embereket, ugyanakkor ő valóban így érez. A színész elismerte, hogy több tetoválásával is a kábítószer-használat okozta hegeket próbálta meg eltüntetni. Feltehetően ez az egyik oka, amiért a színész szó szerint gyűlöli a tetoválásait, hiszen egy igen szégyenletes korszakára emlékeztetik. A sztár azt is hozzátette, tisztában van azzal, hogy meg tudna tőlük szabadulni, de ez a folyamat számára elviselhetetlen fájdalommal járna. Még az is megfordult a fejében, hogy élete végéig hosszú ujjú felsőkben fog járni, de azt se zárja ki, hogy újabb tetoválásokkal takartassa el a régieket.
Egy biztos, még a lézeres eltávolítás lehetősége mellett is többször ajánlott átgondolni, mielőtt bármilyen mintán is magunkra varratunk, hiszen az érzelmi vagy pillanatnyi meggyőződésből fakadó döntéseket később könnyen megbánhatjuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.