Gyilkos a házban: önjelölt nyomozóink sosem néztek még szembe ilyen komplikált bűncselekménnyel − Spoileres kritika

A kedvenc önjelölt nyomozóink új kalandba kezdtek és úgy tűnik, hogy talán most még nagyobb fába vágták a fejszéjüket. A humoros krimisorozat, a Gyilkos a házban legújabb évada szeptember 9-én jelent meg és rögtön három részt közzé is tettek, amiből pont annyi derül ki, hogy tűkön ülve várjuk az évad maradék részét. Innentől kezdve minden kedden jön majd az új epizód, amiknek köszönhetően biztosan fogjuk majd a hasunkat a nevetéstől.
A főszereplőink nem hazudtolták meg magukat és a régi, jól bevált valójukban tértek vissza: Oliver (Martin Short) esetlen és sosem tudja mi történik körülötte, Charles (Steve Martin) a saját nyomorából csinál poént, míg Mabel (Selena Gomez) próbálja megtalálni az egyensúlyt a két férfi között. Hármójuk dinamikája továbbra is jól működik, és még mindig jól hozzák a detektíveket, akik igazából nem is értenek a nyomozáshoz, de most úgy tűnik, egy sokkal komplikáltabb üggyel kell szembenézniük.
Howardot (Michael Cyril Creighton) és Umát (Jackie Hoffman) már megszokhattuk az előző évadokban, akik csak poénfaktorként vannak jelen a történetben, de igazi karakterfejlődést nem várhatunk tőlük. Már most is találkozhattunk velük pár jelenet erejéig, de nem az ő felbukkanásuk volt a legnagyobb meglepetés: az előző évadban megismert Sofia (Téa Leoni) is visszatért és még mindig nem találja a maffiózó férjét, akitől a hármasunk láthatóan tart. Vajon hogyan kapcsolódnak a történethez?
Spoileres kritika – Ha még nem láttad, innentől ne olvass tovább!
Mint már említettük, ebben az évadban úgy tűnik, hogy a trió egy sokkal nagyobb fába vágta a fejszéjét, mivel már az első rész végén kiderül, hogy ezúttal nem is egy gyilkossággal kell szembenézniük, hanem kettővel. A negyedik évad végén megtudtuk, hogy mindenki szeretett portását valaki megölte, és az Arconia szökőkútjában hagyta, akit a főszereplőink az utolsó jelenetben meg is találtak.
Az első rész végén Oliver betér egy mosodába, annak ellenére, hogy zárva volt, és megtalálja Sofia kétes férjének, Nickynek a hulláját, miután valaki egy levágott emberi ujjat küldött nekik. Vajon a két gyilkosság összefügg? Történetileg eddig ez tűnik a legerősebb évadnak és az üzenete is mélyebb lehet az eddigieknél, mivel a második részben sokkal jobban bemutatták Lester életét és kapcsolatát a maffiózóval, mint az előző évadokban.
Sokszor az a probléma a sorozatokkal és a filmekkel, hogy csak nézzük őket, de nem történik semmi. Szerencsére a Gyilkos a házban most is hozza a jól megszokott, pörgős tempót és minden részben felbukkan egy újabb rejtély, aminek köszönhetően még érdekesebb lesz a cselekmény: főszereplőink kapnak egy levágott ujjat, találnak egy másik hullát és egy rejtett termet az Arconia alatt.
Abban már most biztosak lehetünk, hogy ebben az évadban sem fogunk unatkozni egyetlen percig sem!
A harmadik rész utolsó pár percében tűnnek csak fel a mindenki által annyira várt színészek, akiknek a szereplését hónapokkal ezelőtt bejelentették: Renée Zellweger, Christoph Waltz és Logan Lerman. Vállalatigazgatókat játszanak, akik másodpercek alatt gyanússá válnak, és az esetlen nyomozóink egyből rájönnek, hogy honnan is származik a levágott ujj, amit kaptak. Az biztos, hogy ígéretesnek látszanak első ránézésre és nagyon jól felépítették, hogy felbukkanásukat a végsőkig elhúzzák, ezzel is tovább borzolva a kedélyeket, hiszen így kaptunk még egy okot, hogy jobban várjuk a következő epizódot.
Egyedül Meryl Streepet hiányoltuk, aki vissza fog térni az új évadban is egy ponton.
Értékelés: 10/9 – Eddig ez tűnik a legígéretesebb évadnak, ahol ugyanúgy tudják hozni a poénfaktort és úgy tűnik most egy sokkal komplikáltabb bűncselekményt követhetünk majd figyelemmel.
Ha kedvet kaptál a sorozathoz, itt az új évad előzetese:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.