A 39 éves világsztár az Instagramon jelentette be, hogy kénytelen elhalasztani a show-t, mert a próbák során túlságosan megerőltette a hangszálait. Mint írta, orvosa és énektanára egyaránt arra figyelmeztette, hogy a fellépés komoly kockázattal járna. „Szerettem volna erős maradni, és csak miattatok végigcsinálni, de nem kockáztathatom a hangszálaim tartós károsodását” – fogalmazott Lady Gaga az Instagramon.

Forrás: Getty Images North America
Lady Gaga koncertje elmaradt: nehéz döntést hozott az énekesnő
Hozzátette, mindent megtett azért, hogy elkerülje ezt a helyzetet, és fájdalmas számára, hogy végül mégis így alakult. „Nagyon szeretlek benneteket, és remélem, megértitek, mennyire nehéz döntés volt ez” – írta, egyúttal ígéretet téve arra, hogy a lehető leghamarabb új időpontot hirdet.
Lady Gaga korábban is megmutatta a színpadon, mennyire profi módon kezeli a nehéz helyzeteket: nyáron Las Vegasban egy előadás közben elcsúszott és elesett, de azonnal talpra állt és folytatta a műsort. Májusban pedig riói koncertjét biztonsági okokból kellett felfüggeszteni, miután a hatóságok lelepleztek egy támadási tervet.
A Poker Face és a Paparazzi énekesnője szeptember 6-án New Yorkban, a Madison Square Gardenben folytatja turnéját.


