„Szörnyű kis rohadék“– újabb támadás érte Logan Pault Liam Payne halála miatt

Louis Tomlinson a napokban nyilatkozott arról, mennyire dühíti, hogy Logan Paul youtuber 2022-ben kihasználta egykori zenésztársa, Liam Payne kiszolgáltatottságát. A 33 éves énekes szerint Logan viselkedése megbocsáthatatlan, hiszen jól tudta, Liam milyen nehéz időszakon megy keresztül, ám ezzel cseppet sem foglalkozott.
„Szörnyű kis rohadék“
– mondta Tomlinson Logan Paulra. Az énekes szerint szomorú, hogy néhány újságíró és youtuber mennyire nincs tekintettel másokra, köztük Paul sem.
A vitatott interjú 2022 júniusában készült, amikor Liam Logan Paul podcastjának vendége volt. A beszélgetés során Payne több ellentmondásos kijelentést tett egykori zenésztársairól, többek között azt állította, hogy egyikük egyszer falhoz lökte, Zayn Malikot pedig ócsárolta. Tomlinson szerint Paul kihasználta, hogy Payne mentálisan és érzelmileg is nagyon rossz állapotban volt, és ezt képtelen megbocsátani neki.
Payne az interjúban arról is beszélt, hogy ő és Tomlinson a zenekar évei alatt nem jöttek ki jól egymással, és kijelentette, hogy a One Direction valójában köré épült. Az interjú után Payne bocsánatot kért az elhangzottakért, és azt mondta, rossz lelkiállapotban volt.
2024 októberében aztán bekövetkezett a tragédia, amitől sokan tartottak: Liam Payne 31 évesen életét vesztette. Az énekes halála az egész világot megrázta. Liam kizuhant egy argentin szálloda erkélyéről, a toxikológiai vizsgálat alkohol, kokain és vényköteles antidepresszánsok jelenlétét mutatta ki a szervezetében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.