Nagyot változik Tóth Andi élete

Forrás: Facebook/Tóth Andi -
X-Faktor sztárok Tóth Andi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Január 18-án lesz 18 éves Tóth Andi, az X-Faktor egykori győztese: ez a dátum nagy változást hoz majd a fiatal lány életében. 

Tóth Andi megváltó mérföldkőként gondol közelgő 18. születésnapjára, erről mesélt nemrég a Blikknek. "Az egy nagyon menő nap lesz, már iszonyatosan várom! Még nem döntöttem el, hogy hol tartom a bulit, de egész biztos hatalmasat táncolok és énekelek majd, és örök emlék lesz számomra az az este. Egy hatalmas partit szeretnék, és lehet, hogy nem csak ismerősök lesznek majd jelen, erre még alszom párat" – mesélte az énekesnő.

Tóth Andi Forrás: Facebook/Tóth Andi

Tele vagyok energiával, ötletekkel, és ebben a dalban minden eddigi elnyomott érzésem és visszafojtott energiám megjelenik majd

"Eleinte, első dalaimmal még kis útkereső voltam, de most már tudom, mi az, amit valóban szeretnék megvalósítani a karrieremben. Jövőre egy igazán rockos, vad és egyben nőies imázst kialakítani, igazán szabadon!" – mondta Andi.

Taylor Swift meglepte 96 éves rajongójáthttp://www.life.hu/sztarok/20161227-taylor-swift-meglepte-96-eves-rajongojat-karacsonykor.htmlNagyon édes dolgot tett karácsonykor a világsztár, Taylor Swift: az énekesnő minden bizonnyal a legidősebb, 96 éves rajongójának okozott feledhetetlen perceket. TV + Sztárok--Sztárok, akik 2016-ban fogadtak örök hűséget egymásnak 2. részhttp://www.life.hu/sztarok/20161221-sztarok-akik-2016-ban-kotottek-ossze-az-eletuket-meses-fotok.htmlMagyar és külföldi sztárlagziból sem volt hiány az elmúlt évben! Több híresség is oltár elé állt, hogy örök hűséget és szerelmet fogadjon a szeretteik előtt. Most összeszedtük nektek a legszebb esküvőket. TV + SztárokOrigoGeorge Michael rájuk hagyja a vagyonáthttp://www.life.hu/sztarok/20161227-ok-oroklik-george-michael-vagyonat.htmlFelfoghatatlan összeget hagyott maga mögött George Michael, és most az is kiderült, hogy ki és mennyit fog ebből kapni. TV + SztárokOrigoLucy Hale pucér képei pornóoldalakra kerültekhttp://www.life.hu/sztarok/20161227-lucy-hale-kepei-pornooldalakon-sokan-irnak-neki-tamogatva-ot.htmlA 27 éves sztár telefonját egy hacker törte fel, majd megszerezte a meztelen képeit. Persze a fiatal szépség teljesen kiborult a dolog miatt. TV + Sztárok--Ihos József több milliót bukott, de cserébe kap egy lakásthttp://www.life.hu/sztarok/20161227-ihos-jozsef-tobb-millios-bukas-utan-lakast-kap.htmlLakást vásárolt Ihos József, de hiába fizette ki az árát, nem költözhetett az ingatlanba. Több évig húzódó per vette kezdetét, aminek végre 10 év után pont kerülhetett a végére. Rengeteg pénzt bukott a humorista, de kapott cserébe egy lakást, bár szerinte már a többszörösét fizette ki.TV + SztárokOrigoKönnyek és fájdalom 2016-ban: ők döntöttek a szakítás mellett http://www.life.hu/sztarok/20161223-sztarok-akik-2016-ban-szakitottak-iszak-eszter-es-dobrady-akos.html2016-ban is több magyar sztárkapcsolat jutott mélypontra, a felek pedig a szakítás mellett döntöttek. Sok rajongó szinte ledöbbent, amikor az érintettek bejelentették a fájdalmas hírt, ám elmondásuk szerint ez a döntés a legjobb, ami születhetett. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.