Antal Imre barátja, Jenei József teljesen elszegényedett

2018.04.15. 15:36

Szerény körülmények között, balatoni nyaralójában éli mindennapjait Antal Imre legjobb barátja, Jenei József.

Immár 10 éve, hogy elhunyt Antal Imre, de azóta sem telik el úgy nap, hogy ne gondolna rá egykori barátja, Jenei József. A most 75 éves férfi még otthonát is megosztotta a műsorvezetővel egészen addig, míg Hospice-házba nem került rákos megbetegedése miatt.

Azóta nagyon nehéz anyagi helyzetbe került, meg kellett válnia szentendrei házától és jelenleg balatoni nyaralójában él szegényes körülmények között.

Az előbb a rózsákat metszettem, és közben „hallottam", ahogy mondogatja, hogyan csináljam. Állandóan frocliztuk egymást, de hiányzik nagyon. Annyi pénzem nincs, hogy a vasárnapi évfordulón felutazzak a Farkasréti temetőbe, de már szombaton gyertyát gyújtok Imruskáért" – mesélte Jenei József a Blikknek.

Antal Imre egykori barátja igen szerény körülmények között élForrás: Máté Krisztián

Antal Imre személyes tárgyait végül elárverezték, ami sokáig nagyon fájt barátjának. Mára azonban beletörődött abba, ami történt.

Ma sem tudom elnézni annak az ügyvédnek, aki a lakást megkaparintotta, hogy Imruskát így kiforgatta. Dúltam-fúltam, amikor a fülembe jutott, hogy a jegyzetfüzetét 300 ezer forintért árulta, hiszen rám hagyta mindenét. Fáj, hogy a hagyatékából egy töltőtollat sem kaptam, de már nem érdekel. Csak a szándék számít. Hogy kifejezte irántam az őszinte szeretetét."

Antal ImreJenei JózsefBalatontemetőévfordulóelszegényedés