Ők tartoznak az idei év leggazdagabb énekesnői közé: Madonna és Rihanna is a listán

Cher gazdag Rihanna Madonna énekesnő Shania Twain
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemcsak tehetséges énekesnők, hanem nagyon jó üzletasszonyok is a listára felkerült hírességek, hiszen sokuk az előadói pályájuk mellett más saját vállalkozásba is fogtak, hogy bebiztosítsák magukat, és azt is sikerre vitték. Íme, ők tartoznak az idei év leggazdagabb énekesnői közé. 

Madonna

Madonna Forrás: Getty Images/2018 Getty Images/Paul Zimmerman

Az énekesnő mindig is kilógott a sorból, merész ruházatával és tetteivel hívta fel magára a figyelmet természetesen a dalai mellett. Slágerei mindig is szépen hoztak neki a konyhára, de ő nem elégedett meg ennyivel, a szépségiparba és a divatvilágba is betört saját termékeivel. Ebben az évben 580 millió dollárt tehetett zsebre.

Cher

Cher Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Hubert Boesl

Az énekesnőt a pop istennőjeként tartják számon, különleges, összetéveszthetetlen hangja elképesztő sikereket hozott a számára, és hoz ma is. Ő az egyetlen Madonna mellett, akit kétszer is Európa vezető énekesének választottak, a Believe című dala pedig a zenetörténet harmadik legsikeresebb női slágere. Cher ikonikus hangszíne idén 380 millió dollárt hozott neki a konyhára.

Shania Twain

Shania Twain Forrás: AFP/Getty Images/Jason Merritt

Habár azt hihetnénk, hogy Shania Twain csillaga már leáldozott, erről szó sincs. Ugyan voltak nehéz időszakok az énekesnő életében, ő sikeresen talpra állt. A többszörös Grammy-díjas kanadai énekesnő utoljára 2011 közepén adott ki új dalt, de a korábbi slágereivel elég szépen keres. Összesen 450 millió dollárra tehető a vagyona.

Rihanna

Rihanna Forrás: Getty Images

A 31 éves énekesnő annak idején a Pon de Replay című számmal robbant be a köztudatba, és azóta megállíthatatlanul tör előre. Munkássága ráadásul nem is merül ki a zenélésben, ugyanis sminktermékeket is piacra dobott, ami szintén hatalmas siker lett. Rihanna teljes vagyonát jelenleg 600 millió dollárra becsülik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.