Önelfogadás, önszeretet, önbizalom… Gyakran használt fogalmak – mintha az utóbbi időben egyre többen és többet foglalkoznának saját énképükkel, személyiségük fejlesztésével. Ennek kapcsán beszélgettem Hadas Krisztával és Dr. Buda László pszichiáterrel, a „Mit üzen a tested című könyv” szerzőjével.

 

Ha lenne egy önelfogadás skála és értékelni kellene, miként is állsz vele - merre mozdulna a mutató?

Hadas Kriszta: Ma pozitív irányba, mert nemrég jöttem meg a nyaralásból, le vagyok barnulva és pihentem is - úgyhogy talán néhány hónapot le is tagadhatnék…  De viccet félretéve – hogy hány pontra értékelném az önelfogadásom - nem tudom. Amikor szembetalálkozik magával az ember a tükörben, szerintem ez leginkább attól függ, hogy milyen a kedve vagy miként áll önbizalommal. Hiszen szebb nem leszek, se holnap, se holnapután.

Szily Nóra, Hadas Kriszta és Dr. Buda László pszichiáterForrás: Origo

Számtalan kurzus, könyv foglalkozik ezzel a témával, és ígér békét önmagunkkal. Számodra mit jelent az önelfogadás?

Dr. Buda László: Attól függ, hogy mit nevezünk „ön”-nek  az önelfogadásban. A társadalmunkban az ember megpróbál valakivé válni, fölépíti magát azok segítségével, akik a szocializációjában részt vesznek, és utána ezzel a konstrukcióval azonosítja magát. Aztán ennek az elfogadása, elutasítása, kritizálása rengeteg konfliktust teremt, amikkel akár egész életében elbíbelődhet az ember. Megtanuljuk, hogy kik vagyunk és milyennek kellene lennünk. A kettő között mindig lesz némi feszültség. Az élet közepén gyakran megjelenik a tiltakozás. Sokan érzik úgy, hogy itt az idő a szerepektől megszabadulni, a homlokzatot lebontani, akár homlokegyenest ellenkező dolgokat csinálni… Eljöhet a dekonstrukció, a leépítés szakasza.

Nézzük a külsőre vonatkozó üzeneteket. Légy fiatal, vékony, tökéletes…

Hadas Kriszta: Már régen felismertem, hogy nálam a prioritások máshol vannak. Persze, hogy én is szeretnék izmosabb, feszesebb, csinibb lenni, de erre nem igazán tudok koncentrálni.  Az nagy meló. Nézem azokat a médiaszemélyiségeket, akiknek persze  dolguk is, hogy szépek legyenek – nem bocsájtja meg nekik a világ, ha nem azok – és azt látom, hogy szinte kalodában élnek. Mennyit futok, mennyit eszem és iszom… Én ebbe nem tudom bezárni magamat, ezért néha inkább egy kicsit sopánkodom, aztán megyek tovább.

A kaloda találó kifejezés…

Dr. Buda László: Ha a testképről beszélünk - az egész fogyókúra nagy kérdés. Hogyan lehet, hogy ennyien csinálják, miközben ilyen alacsony hatásfokú dologról beszélgetünk? Hiszen gyakorlatilag alig van ezzel kapcsolatban sikerélmény. Felmerül a kérdés, hogy mi van e mögött? Hogy kell fogyókúrázni hogy ennyire NE működjön? Az egyik lehetséges válasz, hogy a fogyókúra pszichés szempontból valami önelutasításból, önmagunkkal kapcsolatos viszolygásból, undorból, rossz érzésekből indul.

Áll az ember a tükör előtt és elkeseredetten azt mondja magának: „Úristen, hogy nézel ki?!”

Dr. Buda László: Nemrég fogalmaztam meg egy írásomban, hogy mi ösztönzi az embert az igazi változásra. Vannak motivátorok, amelyek a múltban gyökereznek - ilyen az undor, a viszolygás, az elutasítás, a szenvedés - minden, amire nemet akarunk mondani. Ezek a taszító erőket képviselik. Amik elől menekülni akarunk. Ezek nagyon erősek tudnak lenni, de hosszabb távon az a tapasztalat, hogy ha csak erre hagyatkozik az ember, akkor hajlamos belefáradni, és egy idő után legyinteni az egészre. Szükségünk van a jövőbe pozícionált, úgynevezett húzó motivátorokra is. Tehát arra az elképzelésre, hogy milyenné szeretnék válni! Ekkor a vágyaim energiájára ülök rá, és nem a menekülésére.

Dr. Buda LászlóForrás: Origo

Azt lássam magam előtt, amilyen szeretnék lenni, nem pedig azt, amitől távolodni akarok.

Dr. Buda László: És ezek mellett talán a legizgalmasabbak a kettő közöttiek - a jelenre fókuszált motivátorok, amik a pillanat ajándékai. Ami azért hat ösztönzően, mert egyszerűen öröm csinálni.

Hadas Kriszta: Ami épít…

Dr. Buda László: Ami  úgy épít, hogy abban az adott pillanatban, amikor épp úgy cselekszem, akkor is tudom élvezni. Az aszkézis például egy speciális dolog – valószínűleg meg lehet találni azt a pontot, ahol hihetetlen élvezetessé válik a határok feszegetése, az akaraterő tesztelése, az önbecsülés megalapozása.  Nem szenvedés a lemondás, hanem elmerülök az energiájában, ami pozitív tud lenni. Ez vonatkozik a mozgásra is. Ha úgy sportolsz, hogy az a célod, hogy ez később jó hatást gyakoroljon az egészségedre – az nyögve nyelős lesz. Egy darabig megy, de előbb-utóbb lekerül a napirendről, szemben azokkal a mozgásformákkal, amik önmagukat díjazzák. Tehát hogyha IMÁDOD csinálni, ha öröm megmozdulni, ha alig várod, hogy hozzákezdj…  Olya,n mint szerelmesnek lenni – ki a csudának kell ahhoz külön motiváció?

Ne csak a külsőről, hanem az életben betöltött szerepeinkről is beszéljünk. Többször megfogalmaztad már Kriszta, hogy munkakutya vagy, maximalistának neveltek, és – ha a szülői vonatkozást nézzük – nyilván nem véletlenül írtad meg az „Egy tökéletlen anya naplóját”. Küszködtél az elvárásokkal.

Hadas Kriszta: Egy darabig küzdöttem, de hamar felfogtam, hogy ez mennyire mély ostobaság! Hogy amiknek meg kellene felelnem – vagyis a külvilág elvárásai - általában hamisak és sokszor korlátoltságból, irigységből és hülyeségből fakadnak. „Legyél ilyen, legyél olyan, csak ekkor vagy jó anya, akkor vagy jó feleség, ha…!” Na, én erre teszek! És már tudom, sőt bizonyítékom is van rá, mert egy tök egészséges, vidám, helyes, okos, művelt lányt neveltem fel, aki ma már 21 éves…

És e közben nyilván ejtettél hibákat, estél térdre, kínlódtál az időhiánnyal…

Hadas Kriszta: Bűntudatokkal, lelkiismeret-furdalásokkal küzdöttem és még sorolhatnám,aztán harminc éves korom tájékán volt egy pont, amikor ledobtam magamról ezeket a béklyókat, mert azt vettem észre hogy szenvedek.  Miért van nekem bűntudatom? Mit csinálok én rosszul? Dolgozom, pénzt keresek, gyereket nevelek, nem táncolok hajnali négykor fülön pörögve a diszkóban kisgyerekes anyaként – egyébként az se lenne olyan nagy baj… Szóval rájöttem, hogy csak akkor tudom elrontani, ha idegbeteg vagyok. Persze gyakran kiakadok, a férjem is hajtogatja, hogy többet vagyok feszült a kelleténél, de az általában a sok munka és a stressz miatt. És valahogy így alakult a testi elfogadás is. Egy életen át ostorozhatom magam, hogy miért nem születtem Claudia Schiffernek, de ezt dobta a gép. És abból, ami van, egy csomó mindent ki lehet hozni. Amúgy is hedonista vagyok. Tehát hogyha lehet választani, hogy futok három kört, vagy megeszem egy nagy tál finomságot –akkor én az utóbbit választom, és utána megpróbálok egy kört futni. Amiről Kriszta beszél, az az önismeret, nem? Felmérte,és  tudja már, hogy mire vágyik, mi mit ér számára, mi a fontos ?De  ide el kell jutni.

Hadas KrisztaForrás: Origo

Dr. Buda László: Igen, és nem mindenkinek sikerül. Azt szokták mondani, hogy ami észrevétlenül belénk programozódik, az egy illúzió azzal kapcsolatban, hogy valami nem stimmel velünk. Ha kiskorunktól azt halljuk, hogy mit nem csinálunk jól, előbb a külső kritikát, majd az önkritikát is tökéletesen elsajátítjuk. Az, hogy valami nincs rendben velünk, olyan mély meggyőződéssé tud válni, hogy felnőtt korban nem találják az emberek a módját miként ébredjenek föl ebből. Hiába hallgatják a Krisztát, aki úgy tűnik, hogy megcsinálta - tehát rájött hogyan ne utálja magát! Felismerte, hogy ő olyan amilyen, és ezzel lehet jóban lenni… A társadalom szenved a médiában elé tárt ideáloktól. Lélektani szempontból nézve ez nem történhetne meg, ha nem lennénk bizonyos szempontból már eleve sérültek, eleve érzékenyek arra, hogy nekünk bármihez is idomulni kell. Úgy is szoktak fogalmazni, hogy az önszeretet éhezők társadalma vagyunk. Olyan individuumokból állunk, akik épp egy alapvető dolgot nem tanultak meg. Nem szívták magukba az anyatejjel és a korai éveikben, hogy rendben vagyok, úgy ahogy vagyok!

Hadas Kriszta: Hogy szerethető vagyok akkor is, ha nem olyan vagyok, amilyennek elképzeltek…

Dr. Buda László: Az elfogadhatóság-érzésen esett csorba és sérülés lesz az, ami - metaforikusan fogalmazva -  a bennünk lévő szeretettankot meglékeli. Utána, ha ez a lék nagy, ha valakinek az a meggyőződése, hogy valami nem stimmel vele, nem szerethető - akkor az élet arról fog szólni, hogy hogyan töltse tele a tankot akár szeretetpótlékokkal. Étellel, piával…, vagy akár azzal, hogy arra vár, hogy valaki más végre elfogadja, szeresse és visszajelzéseket adjon…

De mindez kifolyik a léken

Dr. Buda László: Igen, ahogy jön, úgy ki is megy. Két megoldás lehet - az egyik a lék befoltozása, a másik az önszeretet egészséges formája.

Hogyan lehet a léket befoltozni? Húsz, negyven, hatvan évesen?

Dr. Buda László: Amit Kriszta mondott az intenzív és tudatos foltozási módszer lehet. Egyszerűen felnőttként minden mentális erőnket arra fókuszálni egy adott ponton, hogy ELÉG! Ez egy illúzió! Kinek akarok megfelelni? De mindaddig, amíg ez nem teljesen mély és nem hatja át az ember egész lényét, addig millió más módszer is rendelkezésre áll. Amiben én dolgozom, az a pszichoterápiás metodika, ahol általában rekonstruáljuk azt tanulási folyamatot, amiben mindez kialakult, és újradefiniáljuk a felnőtt tudatunkat…  Azt gondolom, hogy a szülő pedig - a gyereknevelést illetően - a legjobb amit tehet – hogy ő maga boldog. Olyan, aki viszonylag keveset vívódik önmagával, hajlandó természetesen jelen lenni, a határait elismerni, őszintén kommunikálni, és nagyra értékelni azt, akivel együtt él. Itt az idő felébredni…!

Szily NóraForrás: Origo