Vajna Timi - Amerikai sztárok mellett sem feledkezik meg a rászorulókról

Forrás: Facebook/Vajna Tímea -
Vajna Timi fajtamentés örökbefogadás kutya állat állatvédelmi hét állatvédelem macska német juhászkutya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vajna Tímeáról kevesen gondolnák, hogy szabadidejében és lehetőségeihez mérten a gombai telephellyel működő németjuhász-fajtamentést támogatja. Esetében nemcsak kampányszerű, a médiának szóló segítségről van szó, hanem elkötelezettségről, az állatok szeretetéről. Nem is meglepő talán ez a fajta viszonyulás, hiszen Timi, ahogy mondja, kertes házban nőtt fel, és mindig voltak állataik is.

„A macskák iránti különleges vonzalmamat a nagyimnak köszönhetem, mert mindig nála töltöttem a nyári szünetet, és ott mindig voltak macskák. Az első állatomat is a nagyimtól kaptam, egy foxi kutyust gyereknapra. Az első saját cicámat egy egyetemi barátom ajándékozta nekem, ő találta az utcán a fekete cicát, aki még most is él, a szüleimnél lakik. Nincs olyan állat, amit ne szeretnék."

Timi cicusai Forrás: Facebook/Vajna Tímea

Hogyan kerültél a németjuhász-fajtamentéssel kapcsolatba?

Timi házi kedvencei Forrás: Facebook/Vajna Tímea

Neked van örökbe fogadott állatod? Miért javasolnád az örökbefogadást?

Mushu és Rocky Forrás: Facebook/Vajna Tímea

Az emberek hajlamosak azt hinni, hogyha valakinek az élete a nyilvánosság előtt zajlik, akkor annyi, és kizárólag annyi az egész élete, amit ott láthatnak. Timi nem reklámozza, hogy segít, egyszerűen csak teszi a háttérben, anélkül, hogy fontosnak tartaná, hogy erről szóljanak a hírek. Ez teszi igazán különlegessé.

Így építettem fel az önbizalmam – Meg tudtam csinálni!http://www.life.hu/sztarszerzok/vajna-timea/20160909-vajna-timea-onbizalomgeneralo-trukkje.htmlMikor reggelente felébredek, van egy szokásom, ami nagyon a szívemhez nőtt az elmúlt évek során – a férjemhez bújva és a cicáimat simogatva rendezetten, szépen sorjában végiggondolom minden aznapi tennivalómat, számba veszek minden buktatót és megoldást, majd mindegyikről elmondom magamban, hogy "meg tudom csinálni". Elárulom, hogy építettem fel egy apró reggeli rituáléval a magamba vetett hitet. Vajna Tímea--Ösztönző „szeretetbomba”http://www.life.hu/sztarszerzok/vajna-timea/20160526-vajna-timea-az-adakozas-fontossagarol-es-szereteterol-mesel-blogjaban.htmlMár egészen pici koromtól kezdve a szüleimtől és a nagyszüleimtől is azt a példát láttam, hogy a jótékonyság fontos és a mai társadalom egyik ösztönző „szeretetbombája”. Nekik is nagy szívük van, szociálisan érzékenyek, és sok szervezetnek segítettek már, és segítenek mind a mai napig. Vajna TímeaOrigoÚj oldaláról mutatkozik be Vajna Tímeahttp://www.life.hu/sztarszerzok/vajna-timea/20160519-uj-oldalarol-mutatkozik-be-vajna-timea-blogonlni-fog-kethetente-a-life-hu-sztarszerzojekent.htmlAmióta reflektorfénybe került Vajna Tímea, a média kereszttüzében éli mindennapjait. Az elmúlt években kapott meleget a rajongóitól, és ugyanúgy hideget az ellenlábasaitól. Sokakban kialakult egy kép Timiről: egyesek példaképként tekintenek rá, míg mások más szemmel néznek rá. De mi az igazság? Vajna TímeaOrigoSzépségtippek utazáshoz Vajna Timitőlhttp://www.life.hu/sztarszerzok/vajna-timea/20160810-vajna-timit-andy-vajna-felesege-elarulta-mik-a-szepsegtrukkjei-hogy-ez-hosszu-repulouton-es-trendi.htmlA blogomban megpróbálok néhány jó tanáccsal szolgálni nektek, hogyan maradjatok egy hosszú utazás alatt is üdék és stílusosak. Vajna TímeaOrigoÖsztönző „szeretetbomba”http://www.life.hu/sztarszerzok/vajna-timea/20160526-vajna-timea-az-adakozas-fontossagarol-es-szereteterol-mesel-blogjaban.htmlMár egészen pici koromtól kezdve a szüleimtől és a nagyszüleimtől is azt a példát láttam, hogy a jótékonyság fontos és a mai társadalom egyik ösztönző „szeretetbombája”. Nekik is nagy szívük van, szociálisan érzékenyek, és sok szervezetnek segítettek már, és segítenek mind a mai napig. Vajna TímeaOrigoVajna Tímea nagyon jól érzi magát Los Angelesbenhttp://www.life.hu/sztarszerzok/vajna-timea/20160302-vajna-timea-andy-vajna-felesege-egy-bizarr-szornnyel-paradezott-los-angelesben.htmlAndy Vajna felesége kihasználja, hogy Los Angelesben, a filmek városában lépten-nyomon mesefigurákba botlik. Vajna Tímea--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.