Jó pár olyan divatpillanat született meg az idei Oscar-gála alkalmával, ami láttán a tarkónkig szaladt a szemöldökünk: az egy dolog, hogy többen egyáltalán nem az esemény nívójához öltöztek, de páran olyan gúnyát húztak magukra, ami csakis egy elszabadult stylist lázálmának lehet betudható.

Forrás: Getty Images North America
A 2026-os Oscar-gálán még néha a vörös szőnyeg is megbotlott
- A filmvilág krémje megjelent a vörös szőnyegen, de néhányan mintha teljesen más rendezvényre érkeztek volna.
- Heidi Klum, Kirsten Dunst és Kristen Wiig sem a legjobb formáját hozta ezúttal.
Az Academy Awards vörös szőnyege minden évben a divatvilág egyik legizgalmasabb helyszíne: a sztárok stylistok, divatházak és kreatív csapatok segítségével hónapokon át készülnek, hogy aztán egy perc alatt végigsétáljanak a paparazzik vakujának villanásai kereszttüzében.
Bár legtöbbször csodás és felejthetetlen otufiteket láthatunk ekkor, akad jó néhány olyan szett, ami inkább a „te jó isten, mit láttam?!” kategóriába kerül.
Persze mi is pontosan tudjuk, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, de azért néha jól esik elcsodálkozni azokon a ruhákon amiket a stylistok tuti csak bosszúból választottak ki az ügyfeleiknek.
A 2026-os Oscar-gála legrosszabbul öltözött sztárjai:
Heidi Klum
A meztelenruhák koronázatlan királynőjének idei ruhája kicsit olyan érzést keltett, mintha Jennifer Lopez egyik fellépőruháját rángatták volna le az énekesnőről, hogy aztán Heidinek adják. Mintha már ezerszer láttuk volna ezt a finoman áttetsző, strasszokkal kivert ruhát, ami egyáltalán nem emelte ki a modell egyébként irigylésre méltó alakját.

Forrás: Getty Images North America
Kirsten Dunst
A 43 éves énekesnő csodás formában volt, de valamiért a stylistja mindent elkövetett annak érdekében, hogy ezt tökéletesen elrejtse és úgy nézzen ki, mint az a kupac, amit a samponos flakonok kupakjaiból csináltunk gyerekkorunkban a fürdőszobában.

Forrás: WireImage
Leonardo DiCaprio
A legjobb férfi főszereplő díjra jelölt DiCaprio ruhájában semmi kivetnivalót nem találtunk, na de a bajusz?! Szeretnénk egy ablaktalan, zárt szobában felelősségre vonni azt, aki jó ötletnek tartotta ezt a festett szőrzetet, pláne egy ilyen rangos eseményre!

Forrás: Getty Images North America
Mckenna Grace
Az Elrontott életek színésznőjének megjelenése erősen emlékeztetett minket Sydney Sweeney szettjeire – és nem, nem a jó értelemben. Már ha létezik olyan. Habos-babos, pasztell, elegáns szatén, de mégis olyan elcsépelt és fantáziátlan, hogy nem tudjuk szeretni.

Forrás: Getty Images North America
Kristen Wiig
A méltán elismert Koszorúslányok című film a 15 éves évfordulóját ünnepelte, ebből az alkalomból pedig össze is álltak egy jelenet elejére a film komikái. Igen ám, de azon kívül, hogy Melissa McCarthy fele akkora volt, mint ahogy megszoktuk, kevés jót tudnánk elmondani a csapatról (Rose Byrne-t kivéve). Kristen ruhája is egyszerűen csak slampos és előnytelen volt.

Forrás: Getty Images North America
Jayme Lawson
Szió, volna kedvet úgy festeni, mint aki épp egy idegen faj gyermekét hordja ki? – Nagyjából így tudjuk elképzelni azt a beszélgetést, ami Jayme és a stylistja között zajlott a ruhapróba előtt és elképelésünk sincs, hogy a színésznő miért mondott erre igent.

Forrás: Getty Images North America
Danielle Brooks
Az Orange is the New Black színésznőjének ruhája magasan az est legrosszabbja volt és őszintén bízunk benne, hogy nem kell részleteznünk, miért.

Forrás: Getty Images North America
Pedro Pascal
Soha nem hittük volna, hogy Pedro valaha felkerül egy ilyen listára, de ez valahogy most nagyon nem jött neki össze: sápadt, sovány és olyan furán viaszbabaszerű, hogy a hatalmas bokrétáról ne is beszéljünk. Kár, nagyon nagy kár.

Forrás: Getty Images North America
Teyana Taylor
Fogalmunk sincs, hogy az Egyik csata a másik után színésznőjének milyen összetűzése volt a borzokkal, amiért azt érezte, hogy elrettentő példaként magán kell viselnie őket, de nem hinnénk, hogy ez feltétlenül szükséges volt.

Forrás: Getty Images North America
Ha szívesen olvasnál még az Oscarról, ezek a cikkek is érdekelhetnek:


