A korai nemi érés hátrányai lányoknál – Mit tehet a szülő?

pszichológus vizsgálat szülő testmagasság lánygyermek csontok korai serdülőkor petefészek nemi érés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A serdülőkorral járó változások nem csupán a kiskamaszokban, hanem a szülőkben is számtalan kérdést vetnek fel – ráadásul minél korábban kezdődik, annál stresszesebben indul el a csemete a nővé válás útján. De mire figyeljen a szülő, és mit tehet, ha ezeket tapasztalja a lányánál?

Míg húsz évvel ezelőtt 12 és 14 éves kor körül kezdődött a lányok nemi érése, addig napjainkban már ez is egyre korábbra tevődik: egyre gyakoribb, hogy akár 9-10 éves korban beindulnak a nemi éréssel együtt járó változások. A szakirodalom szerint azonban más ez, és megint mást jelent a korai nemi érés. Utóbbiról ugyanis lányok esetében akkor beszélünk, ha a serdülés jelei 8 éves kor előtt megmutatkoznak (míg fiúknál ez a határ a 9 éves kor előtti időszak.)

Forrás: Dreamstime

A lányok esetében 2-5-ször gyakrabban fordul elő a korai nemi érés, mint a fiúknál, a szülőknek ezért nem árt, ha időben elkezdik felkészíteni magukat és gyermeküket az akár idő előtt szükséges beszélgetésekre ezzel a témával kapcsolatban.

Mi történik ilyenkor?

A korai serdülésnek több formája is jelentkezhet: előfordulhat, hogy csak egy-egy nemi jelleg fejlődése indul be, mint például a mellek vagy a szőrzet növekedése, ám az sem kizárt, hogy a nemi érés folyamatának összes szakaszát megtapasztalhatják a kislányok. Mindez több okra is visszavezethető: okozhatja a hipotalamikus központok aktiválódása, ritkán valamilyen agyi probléma, mint egy gyulladás vagy daganat, és előfordulhat, hogy átmenetileg fokozottá válik a férfi nemi hormonok, az androgének termelődése. Az esetek nagy részében azonban általában nem áll fel semmilyen kiváltó ok a háttérben, ilyenkor beszélhetünk valódi korai nemi érésről.

Forrás: Dreamstime

Korai érés, korai menopauza

A valódi korai nemi érés során az egyes nemi hormonok túl korán szabadulnak fel az agyalapi mirigyből, amelyek az idő előtti fejlődés beindulását okozhatják a lányoknál. Egyes kutatások szerint a petefészek túl korán elinduló fejlődése és a korai menstruáció miatt megnövekedhet a petefészek idő előtti elégtelenségének kockázata és a korai menopauza bekövetkezése a még termékenynek számító években. Ha a szülő a korai serdülés jeleit tapasztalja, mindenképp érdemes szakértőhöz fordulnia a lányával, hogy kivizsgálják a probléma hátterét.

Forrás: Dreamstime

Alacsony maradhat a testmagasság

A valódi korai serdülésnél előfordulhat, hogy a gyermek növekedése átmenetileg hirtelen felgyorsul, felnőttkorára azonban a végső testmagassága kórosan alacsony marad. Ennek oka, hogy a pubertáskor befejeztével a testmagasság növekedése is megáll. Mivel a korai pubertáskor esetében mindez sokkal korábban kezdődik, előfordulhat, hogy korábban is ér véget, és emiatt alacsonyabb lesz a gyermek végső testmagassága. Minél korábban indul be ez a folyamat, annál valószínűbb a csontok idő előtti elöregedése is, éppen ezért minden esetben érdemes felkeresni egy szakértőt, aki vérvizsgálattal, valamint a kézről és a csuklóról készített röntgenfelvételek segítségével megméri a csontok fejlettségét, és szükség esetén gyógyszeres kezelést is ajánl a problémára.

Forrás: Dreamstime

Csúfolódás

Az elsődleges nemi jellegek megjelenését, mint amilyenek a lányok esetében a mellek növekedése vagy az intim helyen előforduló szőrszálak, a legtöbb esetben a kortársak is észreveszik, akár a testnevelésóra előtti öltözködés során. A szülők felelőssége, hogy hogyan készítik fel gyermekeiket ezen helyzetek kezelésére – akár a mi csemeténket éri valamilyen megjegyzés, akár éppen ő az, aki a sokszor maradandó sérülést okozó észrevételt teszi. Minél jobban megértik a gyerekek a saját testük működését és változásait, annál valószínűbb, hogy kiegyensúlyozottabban állnak magukhoz, illetve másokkal szemben is ugyanígy viselkednek.

Mit mond a pszichológus?

„A nemi érés, csakúgy mint a belső lelki fejlődés egyénenként eltérő tempóban zajlik" - magyarázza Deliága Éva gyermekpszichológus.

„Pszichés feszültséget okozhat, ha egy kislány biológiai, nemi érése már beindult, de pszichés értelemben még nagyon gyermek. Ekkor nincs összhangban a külső megjelenés a belső tartalommal, hiszen bőven lehet, hogy a kívülről csinos, formás, kerekded idomú leányzó még szeret babázni, és éjszaka a plüssállataival alszik. Ilyenkor fordulhat elő, hogy a környezet markánsabban reagál a külső benyomásra, előfordulhatnak akár dicséretnek szánt megjegyzések, amelyek zavarba ejtik a fejlődésben lévő kamaszt.

A szülőknek nem érdemes megvárniuk az utolsó utáni pillanatot, a nemi érésről szóló beszélgetést érdemes még annak a bekövetkezése előtt kezdeményezni. Jobban fel lesz vértezve a változásokra - mint például a menses és a másodlagos nemi jellegek kialakulása - egy olyan kislány, akivel ezekről már beszélgettek, aki tudja, hogy mire számíthat. A gyermek szülővel való jó érzelmi viszonya segíthet abban is, hogy merjen kérdezni, és ne titkolózzon. Előfordulhat, hogy a gyermek maga is nehezen viseli a testében zajló hormonális változásokat, és nehezen tud mit kezdeni változó, nőiesedő testével.

Ez az átmeneti időszak átvészelhető, ha a gyermek nem érzi úgy, hogy senkinek sem beszélhet a problémáiról. A szülőnek tapintatra és empátiára van szüksége ahhoz, hogy az átalakulási folyamat közben végig nem tolakodóan, de biztatóan tudjon jelen lenni gyermeke életében. Akinek stabil a családi háttere, magabiztosabb lesz, és a bóknak vagy bántónak szánt megjegyzéseket is könnyebben viseli majd."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.