Így kezeld, ha zsarol a gyerek! - Tanácsok elvált szülőknek

Kassai Tini

2012.03.02.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Válás után, a szülők utóharcainak közepette gyakran előfordul, hogy a cseperedő gyerek ráébred: a szülői bizonytalanság tökéletesen alkalmas arra, hogy a maga hasznára fordítsa az eseményeket - akár zsarolás által is.

A legtöbb esetben csak plusz juttatásokat csikar ki magának: magasabb összegű vagy bónusz zsebpénzt, trendi cuccokat, hosszabb kimenőt. Mindez talán rendben is lehetne, hiszen a kiváltságok megszerzésére, válástól függetlenül, minden gyerek törekszik. Az esetek egy részében azonban egészen odáig fajulhat a helyzet, hogy a gyerek nem válogat az eszközökben, és a szülők leggyengébb pontjaira hatva a pattanásig feszíti a húrt, és azzal zsarolja meg a szülőt, hogy a másik félhez költözik.

Minden szülő zsarolható?

Általában az a szülő van nehezebb helyzetben, aki együtt él a gyerekkel, vagyis az, akinek számon kell kérnie bizonyos dolgokat: aki ellenőrzi a házi feladatot, aki nyomon követi a tanulmányait, tehát aki valóban napi szinten részese a gyerek életének. A zsarolás ugyanis nem feltétlenül anyagi, tárgyi dolgokra irányul. A gyerek akár a számonkérést is elutasíthatja, vagy ha a szülő nem a gyerek fülének tetsző hangnemet üt meg, ha az utód számára kínos feladatokat is számon kér vagy elutasít kéréseket, akkor könnyen elmérgesedhet a helyzet. A gyerek a szülői bűntudatra apellálva - és tévedés ne essék, minden elvált vagy válófélben lévő szülő nyakig ül a bűntudatban és az önvádban - próbál meg kibújni a számára kellemetlen feladatok alól.

Néha azonban bűntudat sem kell: elég a felmerülő lehetőség, hogy a közös csemete az "ellenséges" terepen lel megnyugvást, vagyis ha azt hangsúlyozza, hogy a másik szülő esetleg megengedőbb bizonyos dolgokban, ha több figyelmet, energiát kap, ha bőségesebb forrás áll a rendelkezésére, akkor szinte biztos, hogy már csak dacból is, de versenyre kelnek a szülők egymással. Amennyiben nem, vagyis a "gyengébb" fél nem hajlandó versenyezni, akkor a forgatókönyv első fejezetéhez lapozhatnak a gyerekek, vagyis az átköltözéssel való fenyegetés kerül napirendre.

Panna, 36 éves tanítónő

"Két éve váltam el, van egy 13 és egy 16 éves nagylányom. A kicsivel sem könnyű, éppen kamaszodni kezdett, amikor kiderült, az apja évek óta szeretőt tart. Ő már ezt a csalódást is nehezen viselte, a válással járó viharok azonban teljesen meggyötörték. A nagy azonban szó szerint megvadult. Mindketten velem élnek, de néha már azt gondolom, talán nem is lenne baj, ha Zsófi (a nagyobb lány) beváltaná fenyegetését, és az apjához költözne. Ezzel az eszközzel él ugyanis minden vitánk alkalmával - és vitából aztán akad bőven. A válás óta egyszerűen nem akar tanulni, állandóan a haverjaival lóg, és bár tudja, milyen nehezen élünk meg, állandóan új meg új cuccokat követel. Ha nemet mondok, sikítozva rohangál a lakásban, és lázasan, látványosan csomagol. Az első pár alkalommal megrémültem, eszem ágában sem volt engedni, hogy az éjszaka közepén átrohanjon az apjához. Most azonban ott tartok, hogy legközelebb a kezébe nyomom a telefont, hogy itt a lehetőség: most hívja fel az apját, hogy költöztesse át. Ott ugyanis szerinte minden jobb. Ott minden lazább... Hát próbálja meg."

A gyerek csak talajt keres

Mielőtt pálcát törnénk a gyerekek felett, fontos rámutatnunk arra, hogy a kialakult helyzetért nem a gyerek a felelős. Éppen elég súlyos feladat számára a válás viharában talpon maradni, főleg úgy, ha egyik vagy éppen mindkét szülő teljes egészében magáénak akarja tudni a lojalitását és szeretetét, miközben ő, a válás szempontjából egyszerűen nem tudja és nem is akarja mérlegelni, hogy ki a hibás. A zsarolás mögött szinte minden esetben az áll többek között, hogy darabokra tört a világa, nincs biztos talaj a lába alatt, de az is lehet, hogy esetleg csak az arányérzéke nem működik még egészségesen.

A szülő a felelős

Sokan vélik úgy, hogy megfelelő szülői kommunikáció mellett olyan helyzet, hogy a gyerekből zsaroló válik, fel sem merülhet. Ez azonban nem feltétlenül a szülő-gyerek közötti kommunikációt jelenti, hanem az elvált szülők közötti egészséges, a gyerek érdekeit szem előtt tartó párbeszédet. Abban az esetben, ha a szülők hajlandóak a gyerek számára közösen kijelölni a kereteket, amelyek között mozoghat, ha egyformán következetesek és egymással konszenzusos megállapodást kötnek a gyerek lehetőségeit illetően, ha eszükbe se jut, hogy a gyereket felhasználva játszmázzanak egymás ellen, akkor a gyerek nem fog próbálkozni semmi hasonlóval, hiszen érezni fogja, hogy a válástól függetlenül a szülei egyetértenek a vele kapcsolatos elvárásokat illetően.

Ez azonban nagyon ritkán történik egyértelműen, és néha már az is eredmény, ha a szülők legfeljebb metakommunikációs eszközökkel fejezik ki ellenséges indulataikat a másik felé. Mindeközben egyéb gesztusokkal azért törnek borsot a másik orra alá: például csak azért is megveszik az áhított trendi csizmát, vagy az új mobilt, mert a másik nemet mondott, vagy kénytelen volt nemet mondani a gyereknek.

Zsolt, 41 éves, taxis

"A fiam most 15 éves, az anyukájával él. Engem nem a költözéssel zsarol, hanem azzal, hogy többé nem akar látni. Ha nem tudom, vagy nem akarom megvenni azt, amit követel, akkor azt üvölti, hogy zsugori f... vagyok, és rám csapja az ajtót. Sokszor persze olyan dolgokat követel, amiket nem engedhetek meg, még akkor sem, ha nem állok rosszul anyagilag. Most jutottam el odáig, hogy le szeretnék ülni a volt feleségemmel beszélni minderről. Számomra egyre nyilvánvalóbb, hogy a gond a háttérrel lehet, szerintem a volt feleségem fűti, valószínűleg én vagyok a gazdag, szemét apa, aki ül a pénzén, és nem akar gondoskodni a gyerekéről. Pedig erről szó sincs, csak szeretném keretek között tartani ezt a dolgot."

Csak az együttműködés segít a pszichológus szerint

Gazdag Enikő pszichológus szerint a gyerek szempontjából kifejezetten káros, ha az elvált szülők valamelyike a másik ellen hangolja a gyereket. Ezt hasított lojalitásnak hívjuk a családterápiában, és azt jelenti, hogy a gyerek alapvetően úgy születik és úgy él, hogy szereti az anyját és az apját. Ha bármi ez ellen szól, ha ezt megkérdőjelezi, az szorongást okoz neki, tehát az ellenségeskedő szülő neki tesz rosszat ezzel. Az elvált felek közötti jó viszony a gyerek pszichés jólétének záloga.

Természetesen ha a gyerek költözéssel fenyegetőzik, feltehetőleg más szabályok vannak a két háznál. Ezért is lényeges, hogy a két szülő együttműködjön egymással, és ne használhassa a gyerek őket "kiskapuként", vagyis ha az egyikük fegyelmezi a gyereket, a másiknál ne leljen feloldozásra. A szabad átjárás egyébként is adott a nagyobb gyerekek számára, viszont fontos tisztázni, hogy ezzel nem szabad és felesleges is visszaélnie. Fontos tudatosítani, hogy bármennyire is haragszik egyik vagy másik szülőre, a dühből vagy dacból fakadó költözés nem megoldás a konfliktus kezelésére.
Ha azonban a már nagyobb gyerek mégis a költözés mellett kardoskodik, akkor jó megoldás lehet (de ezt előtte tisztázni kell a másik szülővel), hogy engedjük. Nyissuk ki az ajtót, de biztosítsuk szeretetünkről és arról, hogy mellettünk mindig otthon lehet. A két oldal közötti jó együttműködés és a viszonylag hasonló szabályok alkalmazása elkerülhetővé teszik ezt az "ingázást". Ne azért menjen a gyerek a másik félhez, mert menekül, hanem mert vágyik oda.