Így válassz naptejet a gyereknek! - Árakkal, faktorszámokkal

testápolás naptej UV-sugárzás fényvédelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nyári melegben nemcsak a kicsik megfelelő folyadékpótlásáról, hanem a napvédelemről is gondoskodnod kell. Ezt könnyű, szellős ruházattal, kalappal, és főleg megfelelő naptej használatával teheted meg.

Manapság az erős napsütés miatt nemcsak felnőttek esetében fontos a védelem a káros sugarak ellen, hanem a gyerekeknél is. Ők könnyebben leégnek, mint a felnőttek, ráadásul egy életen át viselhetik a következményeket, melyek között első helyek egyikén szerepel a bőrrákra való hajlam.

Thinkstock
Thinkstock

Tévhit azonban, hogy naptej csak a strandra kell, hiszen a pólókból és rövidnadrágokból kilátszó végtagokat a kertben, a parkban és a játszótéren is érheti káros UVA- és UVB-sugárzás. Észre sem veszed, de már akkor is megkaphatja a kicsit a Nap, ha csak néhány órát tölt félárnyékban. Éppen ezért jó, ha a nyári hónapokban mindig kéznél van legalább egy flakon megbízható naptej.

Minimum 30 faktoros legyen

A magas, minimum 30-as faktorszám alapkövetelmény. Más termék jó a tengerparti élményekhez, és más az egyszerű szabadtéri programokhoz. Választhatsz színezett terméket, melynek segítségével pontosan követheted, hol krémezted már be a kicsit, és olyat is, ami nem ragad, gyorsan felszívódik, ezért a gyerekek sem ellenkeznek a használata miatt. A naptej vízállósága sem utolsó szempont, de az is nagyon fontos, hogy az UVA- és UVB-sugárzás ellen is védjen.

Thinkstock
Thinkstock

Megbízható forrásból tájékozódj!

Ha megbízható naptejet keresel, ne a reklámokból tájékozódj. Jobban teszed, ha hallgatsz a szakértőkre, és például olyan tesztek alapján választasz, mint amilyen a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség 2010-ben készült tesztje.
A szövetség számos készítményt vett górcső alá. A termékek faktorszámát is tesztelték, ez alapján a 4000 forint körüli áron kapható, 30-as faktorú La Roche Posay és a 4700 forint körüli áron kapható, szintén 30-as faktorú Vichy Capital Soleil napteje lett a legjobb. Rosszabb helyezést ért el a Garnier és az Avon terméke. Vízállóság szempontjából a 2010-es vizsgálat szerint a Nivea gyermekeknek szóló termékei végeztek rossz helyen. Természetesen az itt felsoroltakon kívül is vannak naptejek, érdemes jó minőségűt választani, amelynek dobozán fel vannak tüntetve az összetevők és mindkét fajta UV-sugárzás ellen véd.

Thinkstock
Thinkstock

Természetes védelem

Fordíts energiát arra is, hogy a faktorszám és a vízállóság mellett szemügyre veszed a termék összetételét is. Ma már egyre több, természetes alapanyagokból készült fényvédő kapható, amelyek egyszerre védenek a káros napsugaraktól, és óvják a bőrt. Ezek nem feltétlenül kerülnek többe, mint a reklámokban látható, mutatós csomagolású társaik, sőt.

Jótanácsok a naptej mellé

A megfelelő naptej használata mellett se hagyd sokáig a tűző napon játszani a kicsit, és délelőtt 11 órától délután kettőig, ha tehetitek, inkább ne menjetek napra, maradjatok árnyékban vagy fedett helyen. A folyamatos folyadékpótlásról és a naptej rendszeres újrakenéséről is gondoskodj! Vízparton a vízálló naptejeket is rendszeresen újra kell kenni, főleg törölközés után, vagy azután, hogy a kicsi órákig pancsolt a vízben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.