Koholák Alexa kiveteti a mellimplantátumait, őszintén beszélt testképzavaráról

mell Farkas Alexandra ÉNB Alexa mellimplantátum testképzavar Koholák Alexandra bulimia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Komoly döntést hozott Koholák Alexa, azaz Farkas Alexa: kiveteti a mellimplantátumait. Ennek kapcsán beszélt testképzavaráról és arról, hogy éveken át hánytatta magát. 

Ahogy mi is megírtuk: Koholák Alexa, azaz Farkas Alexa úgy döntött, kiveteti mellimplantátumait. Most a Mokkában elmondta, hogyan jutott erre az elhatározásra, és arról is beszélt, hogyan küzdött meg a testképzavarral.

"Akkor volt testképzavarom, amikor megcsináltattam a melleimet. Azt gondoltam, hogy azzal fogok tudni majd előrébb lépni, hogyha van mit kitenni" - mesélte Farkas Alexa. Majd Mádai Vivien megkérdezte tőle, szerette-e magát.

"Utáltam. Hánytattam magam kétnaponta, annyira utáltam magam" - válaszolta Alexa, akit most a Csak show és más semmiben láthatnak a nézők. Mint mondta: folyton úgy érezte, hogy meg kell felelnie, kövérnek érezte magát. Akkor kezdte jól érezni magát, amikor megismerkedett a férjével.

"Én 14 éves koromtól elég erőteljesen kövérnek éreztem magam. Ez 22-23 éves koromig fixen megvolt, utána időszakonként. Betegesen diétáztam. Amióta összeházasodtunk a férjemmel, azóta nem. Akkor szűnt meg az utolsó hánytatásom" - osztotta meg a nézőkkel Alexa, aki úgy látja, hogy sok fiatal lány küzd ezekkel a gondokkal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.