Szélütést kapott Erdei Zsolt edzője, Szakos József

2018.12.28. 12:57

Nem volt felhőtlen a karácsony Erdei Zsolt számára, akinek nevelőedzője, Szakos József szélütést kapott. 

Stroke-ot, azaz szélütést kapott Erdei Zsolt nevelőedzője, Szakos József. Erdeinek nem teltek felhőtlenül az utóbbi hónapok az ökölvívó-szövetségben kialakult botrány miatt sem, melytől igyekezett megóvni családját is. 

Erdei a Borsnak elárulta, hogy Szakos 10 évig volt a mestere 8 éves korától kezdve. „SMS-t küldtem neki, de személyesen is meglátogatom a Bajcsy-Zsilinszky kórházban. Máig köszönöm neki, hogy a Csanádi Árpád Sportiskolában tanulhattam. Remek edző, zseniális szervező. Jobbulást kívánok neki” – osztotta meg a lappal Erdei. 

Erdei Zsolt meglátogatja majd mesterét a kórházbanFotó: Csudai Sándor - Origo

Mint kiderült: szerencsére a storke nem volt végzetes, Szakos József is nyilatkozott a Borsnak. „Hirtelen 180-ra emelkedett a vérnyomásom, a tárgyak kiestek a kezemből. A kórházi kivizsgálás során megállapították a stroke egyik – szerencsére enyhe – fajtáját. A beszédközpontom nem károsodott, viszont a jobb kezem és a jobb lábam nem úgy mozog, mint korábban” – mondta a mester. 

Szakos JózsefErdei Zsoltstrokeszélütésedzőgyógyuláskórház