Kiderült, hogy van Demjén Ferenc: már látogatókat is fogadott

2019.06.26. 09:50

Demjén Ferenc agyérgörcs miatt került kórházba, és végre érkeztek friss hírek a zenészről: így van most. 

Demjén Ferenc agyérgörcs miatt került kórházba, elhúzódó rehabilitációja miatt több koncertjét is lemondta. A zenész állapotáról azóta keveset tudni, de most kiderült, hogy is van a zenész. Két kollégája meglátogatta ugyanis, ők árulták el, milyen állapotban van Demjén.

Demjén Ferenc jobban vanFotó: Hirling Bálint - Origo

„Pár napja megtörtént, amire vártunk: megcsörrent a telefon, és végre meglátogathattuk Rózsit. Charlie-val azonnal autóba is ültünk, és egy igazán jó hangulatú órát töltöttünk el hármasban” – mondta a Ripostnak Freinreisz Károly. „Azt tapasztaltam, hogy jól halad a kettős rehabilitáció, amire a korábbi csípőműtétje és a május eleji agyérgörcse miatt van szükség. A hangulata jó, és nemcsak az orvosai, de szerencsére ő is mindent megtesz a gyógyulása érdekében. Persze a rehabilitáció nem megy egyik napról a másikra, és idő kell még ahhoz, hogy újra a régi legyen, de én biztos vagyok benne, hogy egyre jobb és jobb híreket kapunk majd róla a következő hetekben” – tette hozzá Frenreisz. 

Demjén Ferenclátogatóállapot