További két embert vittek kórházba megfigyelésre lépfenefertőzés gyanúja miatt Tiszafüredről - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei tisztifőorvos szombaton az MTI-vel.

Sinkó-Káli Róbert elmondta: mindkét embert péntek éjjel vitték a debreceni Kenézy kórházba.
Az egyikük a gyepmesteri telep egyik dolgozója, akinek egyik alsó végtagján van egy azonosítandó seb. A másikuk egy konyhai dolgozó, akinél fennáll a gyanúja, hogy érintkezett a fertőzött hússal, esetleg fogyasztott belőle. Jelenleg mindketten tünet- és panaszmentesek, antibiotikumos kezelést kapnak. Családi környezetüket még vizsgálják a járványügyi szakemberek. A debreceni Kenézy kórházba így már nyolc embert kezelnek a péntek reggel nyilvánosságra hozott lépfenefertőzéssel összefüggésben.

Forrás: MTI

Az utóbbi napokban vélhetően illegális szarvasmarhavágás során többen lépfenével fertőződhettek meg egy tiszafüredi telepen, ahonnan a közétkeztetésbe is szállítottak. A rendőrség ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

Mi az a lépfene?

A lépfenét, más néven anthraxot a Bacillus anthracis nevű baktérium okozza. A fertőző betegség néhány formája magas halálozási aránnyal is járhat. Leggyakrabban vadon élő és háziasított kérődzőknél fordul elő. Ha azonban az ember beteg állattal, annak szövetével vagy a lépfene spóráival érintkezik, akkor ő is megfertőződhet.