Valószínűleg mindenki számára ismerős lehet Moliére művének, a Képzelt betegnek a főhőse, akinek minden idejét és erejét kitölti a betegségébe vetett hite. Míg a színpadon mindez a nevetség tárgyát képezi, addig a való életben már komolyabb következménnyel is járhat az, ha valaki valóban úgy érzi, hajlamos lehet a különféle megbetegedésekre.

Egy korábban készült kutatás szerint igazuk is lehet azoknak, akik azt mondják, hajlamosak elkapni bizonyos betegségeket. A szakértők szerint ugyanis a páciensek sokkal jobban fel tudják mérni a saját egészségi állapotukat, mint ahogy azt feltételezik róluk. Akik ugyanis kevésbé értékelik magukat egészségesnek, kétszer nagyobb eséllyel fáznak meg – ez derült ki egy kutatásból, amelyhez 360 egészséges felnőttet vettek górcső alá.

A tanulmány szerzői arra kérték a résztvevőket, hogy ötfokozatú skálán értékeljék a saját egészségi állapotukatForrás: Thinkstock

Ha azt mondod, hajlamos vagy rá, tényleg beteg leszel

A tanulmány szerzői arra kérték a résztvevőket, hogy ötfokozatú skálán értékeljék a saját egészségi állapotukat: kiválónak, nagyon jónak, jónak, megfelelőnek vagy rossznak. Ezután közönséges náthavírusnak tették ki őket, majd öt napon keresztül figyelemmel kísérték, hogy megbetegszenek-e. A kísérlet eredményei alapján a megkérdezettek nagyjából harmada produkált megfázásos tüneteket. Az ő átlagéletkoruk 33 év volt.

Azoknál, akik kiválónak értékelték az egészségi állapotukat, feleakkora volt a megbetegedés aránya, mint a „nagyon jó", a „jó" és a „megfelelő" csoport tagjaié – mutatták ki a Carnegie Mellon University munkatársai. Ennek alapján a magukat nagyon egészségesnek vélők immunrendszere erősebb a kételkedőkénél.

Az egészség rossz önértékelése rosszabb egészségi állapottal jár együtt, sőt a halálozás emelkedett kockázatával is  – fogalmazott a kutatást vezető Sheldon Cohen.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy ez az összefüggés a fiatalok körében is megállja-e a helyét, illetve függ-e egyéb tényezőktől, úgymint az életmódtól vagy a szocioemocionális faktoroktól  – tette hozzá a szakember.

Az egészség rossz önértékelése rosszabb egészségi állapottal jár együttForrás: Thinkstock

Komolyabb betegségeket is okozhat

Ám nem csupán a nátha jelenthet veszélyt a magukat betegnek képzelőkre. A BMJ Journal szaklapban nemrég hozták nyilvánosságra annak a norvég kutatók által készített vizsgálatnak az eredményét, amely során nagyjából 7000 ember mentális és fizikai állapotát követték nyomon 13 éven át. E szerint azoknál, akiknél magas szintű volt az egészségi állapotuk vagy betegségek miatti szorongás, 70%-kal nagyobb eséllyel alakult ki valamilyen szívbetegség,  mint azoknál, akiknek nem volt ilyenfajta gondjuk.

A kutatók a tanulmány összegzésében megjegyezték: remélik, hogy a munkájuk segít az embereknek abban, hogy maguk által gerjesztett aggodalom és megszállottság helyett inkább a szakemberek valódi tudására és segítségére támaszkodjanak.

Megbízhatatlan forrásokból ne próbáljuk meg diagnosztizálni saját magunkat, jobb, ha szakszerű segítséget kérünkForrás: Thinkstock

Az önmagunkra való odafigyelés tehát szükséges és jó dolog, ám ha ez a fajta tudatosság egy állandó aggodalommá válik, és megbízhatatlan forrásokból próbáljuk meg diagnosztizálni saját magunkat, akkor jobb, ha egy visszalépünk egyet, és szakszerű segítséget kérünk. Az egészségünk valóban a mi kezünkben van, de ahhoz, hogy megőrizzük, mások szakértelmére és segítségére is szükségünk van.