Este még szexelt a nő, aki reggelre meghalt

Forrás: Thinkstock -
halál szex aneurizma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő eset történt nemrég egy fiatal nővel, akiről egyelőre nem tudni, hogy pontosan miért veszítette életét. Első körben a párját gyanusítják. 

Egyik este még a párjával szeretkezett Caroline Devlin, akit reggel már holtan talált meg a párja. A férfi nagyon megijedt, azonnal mentőt hívott, de már késő volt. A halottkém jelentése szerint nem kizárt, hogy a nő természetes halállal távozott, de egyelőre még vizsgálódnak.

A patológus ugyan nem talált vérömlenyre utaló jelet a nő agyában, mégsem tartják kizártnak, hogy egy aneorizma okozta a tragédiát. Könnyedén megtörténhetett, hogy a heves aktus következtében vérömleny keletkezett az agyában, ráadásul az este folyamán sok alkoholt fogyasztottak, ami hozzájárulhatott a szerencsétlen eseményhez.

Szex után veszítette életét a nő - Illusztráció Forrás: Thinkstock

A férfi bevallása szerint semmi jel nem utalt arra, hogy a barátnője rosszul érezné magát, csak azt vette észre reggel, hogy mozdulatlanul fekszik. Elárulta, hogy talán álmában ráfekhetett a nőre, de többet nem tud hozzátenni.

Nem csoda, hogy a férfit gyanusították meg először, ugyanis az előző kedvese is ugyanígy, álmában halt meg - írta meg a DailyMail

5 DIY trükk a mitesszerek ellenhttp://www.life.hu/drlife/20170624-mitesszer-otthoni-praktikak.htmlA zsíros, eltömődött pórusok és a mitesszeres arcbőr ellenszerét gyakran a kamrában is megtalálhatjuk. Próbáld ki ezeket a filléres DIY trükköket. Elmondjuk, mi hogyan hat, és azt is, hogyan használd! Dr. LifeOrigoTheresa Vandermeer-Diehl 40 évig szörnynek érezte magát égési sérülése utánhttp://www.life.hu/drlife/20170628-theresa-vandermeer-diehl-40-evig-szornynek-erezte-magat.htmlKisgyerekként elszenvedett borzalmas égési sérülése után 40 évig érezte magát szörnynek Theresa Vandermeer-Diehl. 100 műtét után jutott el odáig, hogy büszke legyen az arcára! Dr. LifeOrigoLang Györgyi sokáig szégyellte betegségéthttp://www.life.hu/drlife/20170628-lang-gyorgyi-szegyellte-betegseget.htmlLang Györgyi sclerosis multiplex betegségben szenved, de sokáig titkolta. Azt hitte, ezt szégyellni kell. Dr. LifeOrigoCsernus Imre befejeztehttp://www.life.hu/drlife/20170627-csernus-imre-befejezte-a-rendeleset.htmlCsernus Imre 25 év után mondott búcsút a praxisának. Hogy mit csinál most, és mit gondol az emberekről, azt elmondta nekünk a Volt Fesztiválon. Dr. Life--Mi fán terem az aorta aneurysma - Mennyit tanultál a kórházas sorozatokból?http://www.life.hu/drlife/20170530-kviz-mennyit-tanultal-a-korhazas-sorozatokrol.htmlMár annyi Grace klinika és Dr. House epizódot láttál, hogy jobb, vagy mint Meredith Grey? Menne egy vakbélműtét, és álmodból felébresztve is tudod, hogy mi az a Glaskow-skála? 10 kérdés 10 válasz, csak neked, ha azt hiszed, hogy mindent megtanultál a kórházas sorozatokból. Dr. LifeOrigoMeghalt a férfi, akit összevert a Happy Gang énekese, Vitaminhttp://www.life.hu/drlife/20170627-meghalt-a-ferfi-akit-osszevert-a-happy-gang-enekese.htmlA Happy Gang énekese egy kocsmában keveredett szóváltásba egy másik férfival, aminek verekedés lett a vége. A sértett feljelentést tett, de az ügy végét nem érhette meg: legyőzte a gyilkos kór. Dr. Life--

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.