Forradalmárok - Az első női orvosok a világban

orvosok gyógyító
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Volt, hogy nagy tiszteletben tartották a női gyógyítókat, máskor pedig szinte üldözték, és kitiltották őket az egyetemekről. Egy biztos, mind igazi harcosok voltak.

Az első női gyógyítók

Szakkara alig 30 kilométerre található Kairótól. Az itt található piramisok a turisták közkedvelt úti céljai, azt viszont már kevesebben tudják, hogy nem messze innen áll Meritptah sírja. Az i.e. 2700 körül élt nő volt az első gyógyító orvos és tudós, akiről krátert neveztek el a Vénuszon. Nem Meritptah volt az egyedüli egyiptomi női gyógyító akiről valamilyen emlék fennmaradt. Peszeset 200 évvel később élt, és főpap fiának köszönhetően - aki sírjában egy kőtáblán emlékezett meg anyjáról - tudjuk, hogy az orvosnők felügyelője volt. Kutatások szerint Peszeset a bábák tanítója volt.

Meritptah, aki i.e. 2700 körül élt, ő volt az első női gyógyító orvos és tudós, akiről krátert neveztek el a Vénuszon Forrás: Kairói Nemzeti Múzeum

Az ókorban Platón tanítványai között is számos nőt említettek, és maga Platón is úgy gondolta, hogy a nők tehetségesek az orvoslában.

Példák és ellenpéldák

A XIII. század környékén, az Olaszországban található Salerno városban működött egy orvosi iskola, ahová nők is szép számmal jártak. Legtöbbjük a sebészetben alkotott maradandót, így például Trotula doktornő, akinek a gát szülés közbeni védelmet, illetve a gátszakadás ellátásának módját tulajdonítják.

Mindezek után nehéz elhinni, hogy mennyire más volt minden Franciaországban. Először a párizsi egyetem hozta meg azt a rendeletet, mely megtiltotta, az orvoslást mindazoknak, akik nem vették fel ezt a szakot az egyetemen. Viszont nők nem is iratkozhattak be oda, csakis nőtlen férfiak, így a kérdés el is dőlt. A párizsi egyetemhez sorra csatlakoztak más intézmények és a nők a „sötét középkorban” találták magukat. A XIV. és a XV. században, az angol V. Henrik király börtönbüntetést ígért a praktizáló nőknek.

A kettészakadt Európa

A XIX. század második feléig Európa nagy részén elérhetetlen volt az orvosképzés és a gyógyító munka a nők számára. Olaszországban volt a legjobb a helyzet. A legismertebb történet ebből az időszakból, a bolognai Anna Morandi élete, aki 1736-ban kötött házasságot Giovanni Manzolinivel. A férfi a helyi egyetemen tanított anatómiát, és szenvedélye a nőre is átragadt. Anna is megtanulta a boncolási eljárásokat. Munkásságát és eredményeit még a British Royal Society is elismerte.

A bolognai Anna Morandi szenvedélye az anatómia iránt a férjétől ragadt rá Forrás: Wikipédia

Németországban közel két évszázadra eltűntek a női gyógyítók. 1754-ben a hallei egyetem hallgatói között végre egy nő is sikeresen lediplomázott. Dorothea Christiane Erxlebent 39 éves korában, II. Frigyes engedélyével avatták doktorrá. Dorothea volt az első egyetemet végzett orvosnő egész Európában.

Elizabeth Blackwell, a forradalmár

Elizabeth Blackwell 1821-ben született Angliában, de az orvosi iskolát New Yorkban végezte el 1849-ben. Szakosodását illetően leginkább a gyermekek és a nők gyógyítása érdekelte. Neki köszönhető, hogy elindult egy mozgalom, mely azt szorgalmazta, hogy New Yorkban megalakuljon egy kulün női akadémia.

Hugonnai Vilma, az első diplomás magyar nő

Hugonnai Vilma 1847-ben született, és 18 évesen ment férjhez egy tehetős grófhoz. Hugonnai azonban sokkal többet szeretett volna az élettől, mint otthon ülni és vezetni a háztartást. Amikor 1969-ben megtudta, hogy Zürichben már nők is felvételizhetnek az egyetemre, ő is tanulni szeretett volna. Ahhoz, hogy kérvényét elfogadják, a férje engedélyre (!) volt szükség. Ezt a gróf ugyan megadta, de anyagilag egyáltalán nem támogatta a Svácjban tanuló nejét. Az idő, a kitartás azonban a nőt igazolta, aki 1979-ben megszerezte diplomáját, és az egyetem sebészetén kezdett dolgozni. Egy évvel később hazatért Magyarországra, ám elutasították kérelmét, így itthon nem ismerték el diplomás orvosként. Különböző vizsgákat tett és szülésznőként dolgozott tovább, ám időközben házassága megromlott, és férjével a válás mellett döntöttek. Hugonnai rengeteget dolgozott, hogy megéljen, eközben pedig elkötelezetten segítette minden olyan szervezet munkáját, amelyek a nők egyenjogúságáért harcoltak.

Hugonnai Vilma volt az első diplomás magyar nő Forrás: Wikipédia

Hugonnai 1887-ben házasságot kötött Wartha Vince vegyész és műegyetemi tanárral. 16 évvel az után, hogy a magyar orvosnő megszerezte diplomáját Svájcban, egy királyi rendeletet hoztak, melynek köszönhetően Magyarországon is elfogadták a képesítését. 1897. május 14-én avatták orvosdoktorrá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.