Koronavírus - Elkezdték kivizsgálni az Olaszországból hazatért diákokat

Forrás: MTI/EPA/Featuretechnika/Jüan Cseng -
Olaszország diákok karantén koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megkezdődött a vizsgálata annak a tizenegy középiskolás lánynak, két tanáruknak és a két sofőrnek, akik Olaszországból tértek haza és a koronavírus miatt karanténba kerültek - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

A főorvos elmondta, a diákok és a felnőttek is jól vannak, panasz- és tünetmentesek, lázuk nincsen. Emlékeztetett, hogy az országos tisztifőorvos 14 napra rendelte el a karantént, így addig valamennyien a kórházban maradnak.

Hangsúlyozta, nem azt kell nézni, hogy honnan érkeztek, hanem, hogy voltak-e veszélynek kitéve; a diákoknak Milánó mellett, egészen közel volt a szállásuk ahhoz a területhez, amelyet az olasz hatóságok hermetikusan lezártak, ezért van szükség a karanténra.

Védőruhát viselő egészségügyi alkalmazottak egy vuhani tornacsarnokban kialakított ideiglenes kórházban Forrás: MTI/EPA/Featuretechnika/Jüan Cseng

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.