Koronavírusos betegek számoltak be a leggyakoribb tünetekről: ezekre érdemes figyelni

Forrás: Shutterstock -
betegség tünet járvány panasz koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Biztosan te is olvastál már jópár cikket azzal kapcsolatban, mi a különbség a koronavírus és az influenza tünetei között, és melyek azok a tünetek, amik szinte biztosan koronavírusra utalnak. A joyösszeszedett néhány személyes beszámolót, amelyek arról szólnak, milyen panaszokat észleltek magukon a COVID 19-el fertőzött betegek.

A koronavírus több dolog miatt is ijesztő. Egyrészt nagyon gyorsan terjed, és attól, hogy valaki tünetmentes, simán továbbadhatja másoknak, másrészt pedig nagyon változó a betegek állapota. Van, aki belehal a járványba, van, aki 10-15 nap alatt legyűri, és akadnak olyanok is, akik szinte észre sem veszik, hogy koronával fertőződtek mindaddig, míg nem végeznek tesztet.

Koronavírusos betegek számoltak be állapotukról, és arról, náluk hogyan jelentkezett a vírus, és milyen tüneteket tapasztaltak.

"20 éves nő vagyok, teszteltek, és pozitív lett az eredmény.

A legjellegzetesebb tüneteim a száraz köhögés, a mellkasfájdalom, a láz, az erőteljes szédülés, majd később orrdugulás és nehéz légzés volt.

A 10. napon járok ahhoz képest, hogy az első tünetek jelentkeztek, és minden javult már, kivéve a köhögés. Az még rosszabb lett, alig tudok levegőt venni anélkül, hogy köhögnöm kéne. És sajnos ez nagyon fájdalmas. Minden más tünetemhez képest javulást érzek, szóval remélem, hogy ez is gyógyulni fog. Addig nem tudom megcsináltatni a tesztet, hogy lássam, végre negatív-e, míg minden tünetem meg nem szűnik. Kezdek megőrülni a kis hálószobámban (noha megéri, ha ezzel másokat biztonságban tudhatok)."

- Reddit, replove felhasználó bejegyzése.

A legjellegzetesebb tünetek közé tartozik a száraz köhögés, a mellkasfájdalom és láz Forrás: Shutterstock

"Most, hogy lassan kigyógyulok a Covid-19-ből, szeretném megosztani a tüneteimet és tapasztalataimat, hátha segítenek valakinek. Elég vacakul voltam az elmúlt napokban, de már javulok. Csak a saját tapasztalataimat mesélem el - mint páciens, és nem mint orvos.

Első nap: láz és kimerültség

Reszketés és izzadás volt a napom nagy része. Ez, és a teljes kimerültség, egész testi fájdalmakkal. A hőmérsékletem: 38,5°C. Megmásztam a lépcsőt, aztán meg kellett állnom pihenni. Étvágyam egyáltalán nincs. A köhögés délután kezdődött. Nem nagyon vészes, de nem is túl jó. Csak épp annyira van, hogy időnként emlékeztessen rá, hogy a tüdőm nem túl boldog jelenleg. Nemrég derült ki, hogy a tesóm (akivel együtt voltam a múlt héten) hasonló tünetekkel fekszik otthon.

Második nap: nincs energiám. Csak vízszintesen tudok meglenni. Az izzadás és reszketés állandó, de nem olyan vészes, mint tegnap. A köhögés erősödött, de még nem annyira problémás. Erős fejfájásom kezdődött. A teljes testem fáj, gyenge vagyok. Étvágyam nulla. Estére kicsit jobban lettem.

Harmadik nap: rosszabbul vagyok. A fejfájás és szédülés erősödött. Köhögni ritkábban kell. Étvágyam javul, de messze nem a megszokott. Egy újabb nap tele alvással és fekvéssel. Segítenem kellett a gyerekünk ellátásában - a baba vagy dupla annyi kiló lett, vagy én vagyok feleannyira erős.

Negyedik nap: folyamatos szédülés és rossz étvágy. A köhögés erősödött, a fejfájás megvan még, de javul. A testem minden pontja fáj. Teljesen haszontalan vagyok. Jó lenne már jobban lenni. A tesóm szerencsére javul. A barátnőjén viszont jelentkeztek a tünetek.

Vannak, akik erős fejfájásról és gyengeségről számolnak be Forrás: Shutterstock

Ötödik nap: még mindig fáradt vagyok. A fejfájásom megszűnt. Az étvágyam úgy kábé félig, háromnegyedig olyan, mint régen. De még mindig nincs erőm felállni a kanapéról, vagy kimenni a házból, ami elég szerencsés, mert még mindig van két napom a karanténból.

Hatodik nap: jobban vagyok egy kicsit. Vagy legalábbis azt hittem, hogy jobban vagyok, mert aztán elaludtam a kanapén. A szédülés még megvan, ahogy a gyengeség is. Nincs kedvem kimozdulni. Remélem, holnap több erőm lesz.

...

Tizedik nap: újra a régi kerékvágásban. Az étvágyamnak még javulnia kell, de már jobban vagyok. Szerencsére nem tapasztaltam meg a betegség rosszabb tüneteit."

- Twitter, Chris Gough bejegyzése

"A nevelt lányom elkapta az iskolában, mindannyiunkat megfertőzött vele. Három napig hidegrázás, és olyan érzés volt, mintha pengéket köhögnénk fel. Figyeltünk, hogy hidratáltak maradjunk. Ez volt másfél hete, most csak a köhögés és az eldugult orr van jelen."

- Reddit, SLR1337 felhasználó bejegyzése

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.