Barta Sylvia legyőzte a koronavírust: "Többször visszaestem, ami lelkileg nagyon megviselt"

Forrás: Barta Sylvia/Instagram -
betegség TV2 járvány Barta Sylvia időjós koronavírus gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Barta Sylvia március közepén fertőződött meg koronavírussal. Bár az időjós még nem teljesen gyógyult meg, már egyre erősebb.

"A gombóc még itt van a torkomban, sokat köhögök, de ki lehet jelenteni, hogy stabilan gyógyuló fázisban vagyok. Napról napra egyre jobban érzem magam"

– kezdte a Blikknek Barta Sylvia.

Az időjós 12 éve él együtt autoimmun betegségével, így tudta, hogy ő is veszélyeztetett.

"Nem is csodálkoztam, hogy az első körben kaptam meg a fertőzést, de mivel nagyon egészségesen, sportosan éltem, kihoztam magam. A koronavírus a földbe döngölt, de felálltam."

Forrás: Barta Sylvia/Instagram

"Ez gyógyíthatatlan, és az ízületek leépülésének folyamatát nálam is csak mesterségesen gyengített immunrendszerrel lehetett megállítani. Most is így élek, de ahogy az orvosom mondta,

erős a szívem és a tüdőm. Ennek köszönhetem, hogy koronavírusos betegként nem kellett intenzív osztályra feküdnöm.

Ez lelkileg is erősített, de az a két hét a magas lázzal teljesen kizsigerelt, borzalmas volt. Mozogni sem tudtam, annyira legyengültem. A szememet is csak résnyire tudtam kinyitni.

Lehúzott redőnyök mellett feküdtem egész nap félálomban, mert az ízületi fájdalmak miatt aludni se nagyon tudtam.

Voltak jobb napok, ilyenkor fel is csillant bennem a remény, de többször is visszaestem, ami lelkileg is megviselt – idézte fel az időjós, akit az első pillanattól kezdve férje ápolt.

Sylvia férje és két kamasz lánya is megfertőződött a vírussal, de ők tünetmentesen vészelték át a fertőzést, az időjós viszont több mint három kilót fogyott a négyhetes fekvés alatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.