Floridában agyevő amőba fertőzött, riasztást adtak ki

betegség Florida amőba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Agyevő amőba fertőzött meg egy embert Floridában, a helyi egészségügyi hatságok figyelmeztetést adtak ki. A betegségre ugyanis nincs gyógymód.

A nyugati parti Tampa környékén diagnosztizáltak egy személynél agyevő amőbát, azt nem tudni, hogy férfi vagy nő a fertőzött. Hillsborough megye egész területére érvényes riasztást adtak ki.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock


Arra kérik a lakosságot és a turistákat, hogy kerüljék el a strandokat, a nem tengervizeket, és a csapvizet is felforralva fogyasszák, ügyeljenek arra, hogy az orrukba se jusson víz. Az agyevő amőbák, tavakban, folyókban, csatornákban, meleg vizekben élnek, és az orron keresztül jutnak be az emberi szervezetbe, ahol az agyat támadják. Ráadásul emberről emberre is terjednek.

Első tünetként magas láz, fejfájás, fulladás, hányás, nyaki merevség jelenhet meg, később hallucinációt okoz. Egy hét alatt képes megölni a megfertőzött személyt – írta az MTI.

Azért különösen veszélyes, mert nincs ellene gyógymód, csupán három gyógyult esetről tudnak eddig. Arra kérik a lakosságot, hogy aki a tüneteket észleli magán, azonnal forduljon orvoshoz.
"Ez a betegség ritka, de hatékony megelőzéssel biztonságos lehet a nyári idény" – közölték a helyi egészségügyi hatóságok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.