A WHO figyelmeztet: ne gondoljuk azt, hogy véget ért a világjárvány

Forrás: Shutterstock -
WHO koronavírus-fertőzés koronavírus variáns
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A WHO aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy sokan azt hiszik, a világjárvány véget ért, holott ez messze nincs így. Sőt, új és veszélyesebb variánsok is megjelenhetnek. 

A WHO arra figyelmeztetett, hogy új és még veszélyesebb variánsok is megjelenhetnek és terjedhetnek el globálisan, melyek még nagyobb kihívást jelentenek majd a járványügyi védekezés számára. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO elnöke azt is nehezményezi, hogy egyre több országban enyhítettek a járványügyi korlátozásokon - írja a Házipatika.com.

A WHO figyelmeztet: nincs még vége a világjárványnak. Forrás: Shutterstock

Az elmúlt hetekben számos ország nyitotta meg határait és enyhíti járványügyi védekezési szabályait, remélve, hogy az oltottság terén elért eredményeket elegendőek lesznek a népesség megóvására. A WHO és egyéb szakértők viszont arra figyelmeztetnek, de a pandémia még nincs az irányítás alatt, a korlátozások feloldása pedig akár új, veszélyes vírusvariánsok megjelenítésének vezethetnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.