Vashiányos kismamák figyelem! – Ezekre érdemes figyelni a babavárás érdekében

Forrás: Shutterstock -
terhesség vashiány babavárás ovuláció maltofer2021
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A vashiányos vérszegénység a nők körében meglehetősen gyakori. Leggyakrabban a terhesség alatt alakul ki, ami veszélyes lehet az édesanyára és a magzatra is. Már a vérszegénységhez vezető, kezeletlen vashiány is olyan problémákat okozhat, mint a fáradtság, fejfájás, hajhullás, gyengeség, alaposan rontva ezzel az életminőségen. Érdemes tehát minden nőnek figyelni a jelekre, tünetekre, és kezelni a vashiányt, különösen akkor, amikor a baba már úton van.

A vas a testi működéshez elengedhetetlenül szükséges nyomelem. A szervezet azonban csak nagyon kis mennyiségben képes előállítani, ezért pótolni kell azt, amit naponta elveszítünk, mert csak így tudjuk biztosítani a szerveink megfelelő oxigénellátását. Minimális mennyiségű, nagyjából 1-2 milligramm vasat naponta veszítünk vizelettel, széklettel, verejtékezéssel, hajhullással, bőrhámlással, a nők pedig a menstruáció miatt még ennél is többet. Várandósság idején pedig a fogantatás előtti időszakhoz képest közel másfélszeresére nő a kismama és a fejlődő magzat vasigénye.

Már a baba tervezésekor érdemes a vashiány elkerülésével foglalkozni, ugyanis külföldi kutatások szerint minden harmadik termékeny korban lévő nő vashiányos. A szervezet vasraktárait már csak a könnyebb fogantatásért is érdemes feltölteni, mert a vashiány gátolja az ovulációt és a petesejtek károsodását is okozhatja. Azok a nők, akik vashiányban szenvednek, akár 60 százalékkal kisebb eséllyel esnek teherbe.

Ha egy kismama vashiányosan kezdi meg a terhességet, az a közérzetének sem tesz jót, és a terhesség második és harmadik trimeszterében biztosan vérszegénységhez vezet, ami a magzat testi és szellemi fejlődését is veszélyeztetheti. A vas mellett a folsav pótlása is fontos a fogantatás legkorábbi szakaszától, hogy az első trimeszterben végbemenő magzati velőcsőzáródási rendellenességek kialakulása megelőzhető legyen.

Várandósság idején a fogantatás előtti időszakhoz képest közel másfélszeresére nő a kismama és a fejlődő magzat vasigénye Forrás: Shutterstock

A terhesség alatt az anya szervezetének fokozott vasbevitelre van szüksége. Ám az ilyenkor szükséges mennyiség a legalaposabban összeállított étrenddel sem biztosítható, ezért minden kismamánál szükséges a vas pótlása. A vashiány az édesanya és a magzat számára egyaránt veszélyes lehet, mivel a nem megfelelő vasellátás oxigénhiányhoz, koraszüléshez, alacsony születési súlyhoz vezethet, a szülés közbeni vérveszteség pedig (ami egyben vasvesztés) tovább súlyosbíthatja az anya állapotát és egyéb komplikációkhoz vezethet.

A vaspótlást a szülés után is folytatni kell. Ez a szoptatás időszakára is igaz, hogy legyen elegendő tejképződés a csecsemő anyatejes táplálásához. A vashiányos anyák által szoptatott babákban szintén vashiányos vérszegénység alakulhat ki, akik emiatt rövid- és hosszú távon is elmaradhatnak a fizikális és mentális fejlődésben az egészséges társaikhoz képest.

Különösen azoknak a kismamáknak kell fokozottan ügyelniük a vaspótlásra, akiknél a terhesség az előző gyermek születése után rövid időn belül bekövetkezett, akik ikreket várnak, valamint akik a korábbi terhesség idején, illetve a fogantatáskor már eleve vashiányosak voltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.