Képtelen vagy élvezni a szabadidődet? Ez bizony a vasárnapi neurózis

Forrás: Shutterstock -
depresszió szorongás magazin vasárnapi neurózis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hiába érkezett el a hétvége, hiába süt a nap, hiába szép az élet, mégsem tudsz kiengedni? Bár a hétvége pont arra van, hogy kikapcsolódjunk és feltöltődjünk, mégis előfordul - különösen vasárnaponként - hogy szorongás, szomorúság, lehangoltság telepedik ránk, látszólag minden ok nélkül.

Mi az a vasárnapi neurózis?

A jelenséget több mint száz évvel ezelőtt írta le Ferenczi Sándor pszichoanalitikus, aki páciensein feltűnően ismétlődő pszichoszomatikus panaszokat észlelt, mint a vasárnaponkénti fejfájás, gyomorpanaszok, amelyek lényegében tönkretették a fiatalok egyetlen szabadnapját. Fontos megjegyezni, hogy a probléma nem vezethető vissza semmilyen szervi okra.

A vasárnapi neurózis kifejezés tulajdonképpen a hétvégi rossz hangulatot és a szabadidő élvezésének képtelenségét vagy nehézségét jelenti. Bár könnyű lenne összekeverni a depresszióval, az fontos különbség, hogy a tünetek hét elején enyhülnek, miközben a depresszió konstans tünetekkel jár.

És hogy mit jelent az emberek számára a hétvége? Hétvégén a saját magunk urai vagyunk. Átmenetileg felszabadultnak érezzük magunkat, és csökken a kötelességek listája. A külső korlátok enyhülése felszabadulást jelent, és olyan impulzusokat ébreszt bennünk, amelyeket hétköznap könnyebben el tudunk nyomni.

A mindennapi munka, a felelősség, a kötelesség sokszor kényszer, ugyanakkor általa bizonyos iránymutatást is kapunk arról, hogy hogyan éljünk "jó állampolgárként". Azonban péntek délutántól kezdve ezek a külső korlátok háttérbe szorulnak, így pedig a belső korlátok is csökkennek. A péntek esték így gyakran pont ezért zajlanak alkoholmámorban, mert ezzel könnyebben át tudjuk adni magunkat a rövid szabadságnak, kiengedjük a gőzt és ellazulunk. Ennek a másik oldala pedig az, amikor az ember ezekben a kötetlenebb helyzetekben is képtelen igazán elengedni magát, és ezektől a kísértésektől depresszióssá, elégedetlenné válik, és szorongás tör rá. A túlzott elfojtás pedig testi tünetekben mutatkozik meg, mint a Ferenczy által már említett fejfájás vagy gyomorproblémák. Tehát a vasárnapi neurózis mögött gyakran a vágyak kielégítetlensége áll.

A vasárnapi neurózis kifejezés tulajdonképpen a hétvégi rossz hangulatot, és a szabadidő élvezésének képtelenségét vagy nehézségét jelenti Forrás: Shutterstock

A sűrű, stresszes hétköznapokban könnyebb kikapcsolni azt a kis hangot a fejünkben, ami azt kérdezgeti tőlünk, hogy elégedettek vagyunk-e az életünkkel, de vasárnap ez a hang felerősödik, és tulajdonképpen szembesülünk egy küszöbhelyzettel, mielőtt a mindennapok mókuskereke ismét átveszi az uralmat. A vasárnap pedig pontosan annak az űrnek a betöltésére szolgálna, ami a hét többi részében uralkodik bennünk.

És hogy mi a megoldás? Természetesen a pszichoterápia segítséget nyújthat, de ezen kívül mi magunk is tehetünk pár dolgot annak érdekében, hogy ne gyűrjön maga alá a vasárnapi szomorkodás:

  • Már pénteken készülj fel a hétvégére, és végezz el minden bosszantó, apró feladatot, ami tönkretehetné a hétvégi hangulatod.
  • Arra összpontosíts, hogy mit értél ezen a héten, és ne a befejezetlen feladatokon agyalj. Ebben segíthet, ha előre összeírod a következő heti feladatokat, és meghatározod, hogy mit mikor fogsz megcsinálni.
  • A házimunkát érdemes szombat délelőttre időzíteni, hogy a megerőltető vagy kellemetlen feladatokon mielőbb túless, és több energiával, jobb hangulatban vághass neki a hétvége további részének.
  • Vasárnap estére iktass be egy valamilyen, örömet adó programot. Ez lehet randi, mozi, baráti vacsora, akármi.
  • Mozogj vasárnap. A mozgás bizonyítottan jó hatással van a szorongás és a depresszió enyhítésére.
  • Próbálj minél kevésbé különbséget tenni a munkanapok és a szabadnapok között. Ha egész héten mást se teszel, csak a hétvégét várod, könnyen a visszájára sülhet el. Pont úgy, mint az egész évben várt szilveszteri buli, ami "az év bulija" lesz, és mindenki hatalmas elvárásokkal vág neki, majd teljesen egyértelműen csalódik. Ehelyett kíséreld meg a feladatokat és az élvezetes tevékenységeket arányosan szétosztani egész hétre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.