Hayden Panettiere először beszélt opioid- és alkoholfüggőségről, ami majdnem a karrierjébe és az életébe került. A színésznő végül orvosi segítséggel megszabadult az addikciótól.
Hayden a People magazinnak mondta el, hogy mindössze 15 éves volt, amikor egy vörösszőnyeges esemény előtt kipróbálta az opiát tartalmú gyógyszereket, és fogalma sem volt, hogy a későbbi alkalmanként fogyasztása végül súlyos függőségbe torkollik majd.
Hozzátette, a szerhasználata később kontrollálhatatlanná vált, a forgatásokon sem tudott koncentrálni, úgy érezte, nem tud drogok és alkohol nélkül élni.

A most 32 éves színésznő 2014-ben jelentette be, hogy babát vár Vlagyimir Klicsko ökölvívótól, ám amire a baba megszületett, szakítottak. Hayden elmondta, hogy meg kellett küzdenie a szülés utáni depresszióval is.
"Nem akartam ártani a gyerekemnek, de úgy éreztem, nem akarok vele lenni. Vlagyimir pedig nem keresett minket, ezért az alkoholhoz és a gyógyszerekhez nyúltam, amik enyhítettek a magányomon" - nyilatkozta, és hozzátette, 2018-ban meghozta élete legnehezebb döntését. Úgy határozott, jobb lesz mindenkinek, ha Klicsko neveli fel lányukat Ukrajnában.
Hayden ma már jól van, letette a szereket, és reméli, kap egy új esélyt az élettől.