A vashiánynak mindig oka van – ezek is állhatnak a hátterében

Forrás: Shutterstock -
vaspótlás maltofer2022 vashiány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Manapság a vashiány népbetegségnek számít, a fejlett országokban a lakosság több mint a felét érinti. A vashiány sok gondot okozhat a mindennapokban, ezért érdemes fokozottan odafigyelnünk arra, mennyi vasat viszünk be a szervezetünkbe, illetve hogyan tesszük azt. A vashiány nem mindig az elégtelen, esetleg csak növényi alapú táplálkozás következménye vagy a várandósság velejárója, sokszor komoly probléma húzódik a háttérben, amely kizárólag a vas pótlásával nem szüntethető meg, előbb az alapbetegséget kell orvosolni.

A vashiány tünetei

Mivel a vashiány az egész szervezet működését kedvezőtlenül befolyásolja, ezért azt érthető módon tünetek sokasága és nem egy konkrét panasz jellemzi. A vashiány leggyakoribb jelei: állandó fáradtságérzet, koncentrációs problémák, az energiaszint és az állóképesség csökkenése, a fokozott hajlam a fertőző betegségekre, megfázásra, sápadt bőrszín, gyakori fejfájás, töredezett haj és körmök, hajhullás. Ha ezek közül csak néhányat is tapasztalunk tartósan, érdemes laborvizsgálatot csináltatnunk, de ha nincs semmi bajunk, akkor is fontos, hogy évente egyszer elmenjünk vérvételre. A vérképből ugyanis sok komoly baj még idejében észrevehető.

A vashiány leggyakoribb jelei: állandó fáradtságérzet, koncentrációs problémák, az energiaszint és az állóképesség csökkenése Forrás: Shutterstock

A vashiány okai

A legveszélyeztetettebbek a termékeny korú, menstruáló nők, már a serdülőkortól kezdődően a terhesség és a szoptatás időszakán át egészen a változókorig, de sokszor vaspótlásra szorulnak a sportolók és azok is, akik nem fogyasztanak állati eredetű élelmiszert. Vashiányt okozhatnak továbbá bizonyos vérveszteséggel járó betegségek, mint például az aranyér vagy a túlzottan erős menstruáció. A havi vérzés során ugyanis nemcsak vért, hanem értelemszerűen azzal együtt vasat is veszítünk. A vasvesztés ez esetben főleg azok számára jelenthet gondot, akiknek a szervezetéből a menstruáció idején az átlagosnál nagyobb mennyiségű vér távozik. Egy átlagosnak tekinthető vérzés során a nők kb. 60 ml vért, ezzel 3 mg vasat veszítenek. Erős vérzés esetén a 80 ml-t is elérheti a vérveszteség, ekkor akár 4-6 mg vas is kiürülhet a szervezetből. Ez pedig már hatással lehet az illető közérzetére, ugyanis ekkora vasvesztést egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozással már nem lehet pótolni, így hamarosan tapasztalhatók lesznek a vashiány tünetei. Éppen ezért erős menstruáció esetén gondoskodnunk kell a megfelelő vaspótlásról. Ezt a legegyszerűbben vaspótló készítmények segítségével tehetjük meg, de mielőtt ebbe belefogunk, fontos, hogy részt vegyünk egy kivizsgáláson, amely kideríti vagy egyértelművé teszi, miért van túl kevés vas a szervezetünkben, és mi az oka annak, hogy a havi vérzésünk túl bőséges.

Fontos, hogy részt vegyünk egy kivizsgáláson, amely kideríti vagy egyértelművé teszi, miért van túl kevés vas a szervezetünkben Forrás: Shutterstock

Nem mindig tudni elsőre, mi okozza a vashiányt

Kriszta esetében sem a vasban szegény táplálkozás okozott problémát. A 35 éves édesanya – bár mindig odafigyelt az egészségére – már hónapok óta küzdött a kellemetlen tünetekkel, amikor vérvételre ment, és kiderült, hogy vashiányos vérszegénységben szenved. Úgy gondolta, végre megvan a probléma oka, hazafelé be is vásárolt vaskészítményből, és elkezdte szedni azt. Ám a várva várt javulás nem következett be. Ráadásul Krisztának nem ez volt az egyedüli gondja: jó ideje a szokásosnál erősebb, hosszabb ideig tartó, rendszertelen és fájdalmas menstruációval kellett szembenéznie, ezért úgy döntött, nem halogatja tovább a nőgyógyászati vizsgálatot sem. Nagyon meglepődött, amikor kiderült, hogy egy mióma növekszik a méhében, amely az erős menzeszéért is felelős. Orvosa arról is felvilágosította, hogy a hosszan tartó, erős menstruációja lehet az oka a vashiányának, és Kriszta azt is megtudta, hogy amíg a miómáját nem távolítják el, hiába pótolja a vasat, az a túl intenzív vérzéssel újra és újra kiürül a szervezetéből. Hosszas hezitálás után Kriszta végül úgy döntött, hogy megműtteti magát, így hamarosan át is esett a miómaeltávolításon. Az operáció után egyik barátnője látta el jó tanácsokkal a vaspótlással kapcsolatban. Azt javasolta, hogy magas elemi vas-tartalmú vaspótlót keressen a gyógyszertárban, hiszen a bevitt vasnak csak a 10-20 százaléka szívódik fel. Azt is elmondta neki, hogy a vaspótlót napi rendszerességgel, hónapokon át kell majd szednie, ezért fontos, hogy olyat keressen, amelynek bevételét kényelmesen a szokásaihoz tudja igazítani, és amelynek kevés mellékhatása van. A műtétet követően Kriszta fájdalmas és erős menstruációja normalizálódott, és a közérzete is sokkal jobb lett. Egyre kevésbé volt fáradékony, sportolni is újra elkezdett, megszűnt a hajhullása, egyszóval újra a régi, energikus önmaga volt. Fél év múlva újra megnézette a vasszintjét, ami most már teljesen rendben volt, ugyanis az alapproblémája megszüntetése és a jól felszívódó vaskészítmény együttesen megoldotta a gondját.

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária támogatta.

Hirdetés

A Maltofer patikában vény nélkül kapható vas(III)-komplex tartalmú gyógyszer.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.