Gazdasági válság, devizahitelek, depresszió, kilátástalanság, feldolgozatlan trauma - Magyarországon évente átlagosan 2500 ember zárja le átmeneti problémáját egy végleges megoldással. Ez azt jelenti, hogy kis hazánk a népességszámhoz viszonyítva még mindig az évente legtöbb öngyilkosságot regisztráló tíz ország között van a világon. További elszomorító tény, hogy az idősebb korosztály mellett egyre több kamasz vet véget saját kezűleg életének. Az öngyilkosság az élet tragikus, de elkerülhető és megelőzhető vége. 

Ady Endre: A meghívott Halál
Ha akarom, két óra múlva halott lesz egy szünetlen elme s hódolattal lépi át küszöböm minden halálok fejedelme:
A meghívott Halál.

A WHO statisztikája szerint a világon minden negyvenedik másodpercben, hazánkban pedig négy óránként lesz öngyilkos valaki. Megdöbbentő számok. A megdöbbenést pedig csak tovább fokozza az az adat, miszerint minden általános iskolai osztályba jut legalább két olyan tanuló, akit a közelmúltban foglalkoztatott a halál utáni vágy gondolata. 

Forrás: Thinkstock
Egy 12 éves kislány tragédiája

Az egész világsajtót bejárta a hír, a Life.hu is beszámolt róla: egy 12 éves kislány nem tudta feldolgozni édesanyja halálát, ezért úgy gondolta, az az egyetlen megoldás, ha követi őt a halálba. Isabel Ann Richardson hétéves volt, amikor édesanyja, Karina mellrákban elhunyt. Bár a kislány rendszeresen járt pszichológushoz, nem tudott túljutni a gyászán. Fájdalmát közösségi oldalán osztotta meg családjával, barátaival, sőt, többször olyan üzenetekkel is elárasztotta oldalait, amelyekben arról számolt be, hogy bármikor képes lenne ártani magának. De ezekre a segélykiáltásokra senki nem figyelt kellőképpen. A tragédia estéjén Isabel fiútestvére szólt édesapjuknak azokról az aggasztó képekről, amelyeket nem sokkal az öngyilkossága előtt töltött fel képmegosztó oldalára. Azonban már túl késő volt: az apa lánya hálószobájában felakasztva talált rá Isabelre. A lányt kórházba szállították, 6 nappal később azonban meghalt.

Meg lehetett volna előzni Isabel tragédiáját? A válasz: igen.

Az öngyilkossági mutatók igenis javíthatók, a rejtett jelek felismerésével, a megfelelő segítség, a kapaszkodók megtalálásával és a tabuk leküzdésével. 

Az öngyilkosság megelőzésének világnapja alkalmából a Life.hu szakértőjével, Majsai László pszichopedagógussal beszélgettünk a fiatalkori öngyilkosságok megelőzhetőségének és felismerésének lehetőségeiről és fontosságáról.

Forrás: Thinkstock

Milyen okok vezethetnek arra, hogy egy gyermek fejében egyáltalán megforduljon az öngyilkosság gondolata?

A halál, ezen belül az öngyilkosság gondolata a személyiségfejlődés minden szakaszában – egyébként természetesen – megjelenő történés. Például egy csecsemő, amikor nem látja vagy hallja édesanyját, úgy érzi, hogy nincs többé, ahogyan a látóteréből eltűnő tárgyakról is, egészen addig, amíg meg nem tanulja, hogy ez nem végleges veszteség, hiszen sírásra, hívó szóra újra megjelenik az anya, vagy visszakapja a kiságyból kipottyant cumit. Amikor egy gyermek megtapasztalja a veszteség érzését, azt sokszor egyezteti-összemossa a megváltoztathatatlan, visszafordíthatatlan hiány érzésével, tulajdonképpen a halállal. Ezt a traumát pedig azzal gondolja feloldani, hogy a saját megsemmisítésére, végleges elveszítésére gondol. Tehát alapvetően így is megfordulhat egy gyermek fejében a szuicid késztetés.

Vannak kamaszkorban jelentkező konkrét kiváltó motívumok?

Ilyen a teljesítménykudarc, amit például rossz iskolai jegyek vagy bizonyítvány válthat ki, de ilyen motívum a kapcsolati kudarc is, ezt okozhatja csalódás egy barátban, szerelmi traumák. De egy közel álló személy elveszítése, saját vagy hozzá közel álló személy betegsége, balesete is okozhat halálközeli gondolatokat. Vannak azonban nem konkrét lehetséges okok is, például: a serdüléssel járó külső, belső, hormonális változások nehéz elfogadása, feldolgozása; eredendően depresszív, befelé forduló személyiség; tehetetlenség, illetve feleslegesség érzése. De arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a mai oktatás és általában az individualizálódó világ nem segíti kellőképpen a gyermekeket, fiatalokat a helyes, érthető verbális kommunikáció kialakításában.

Forrás: Thinkstock

Sokszor találkozom olyan gyermekkel, kamasszal, aki nem képes kifejezni gondolatait, érzéseit, így gondjait és problémáit sem.

Gyakran esünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, a gyerek nem akar velünk – szülőkkel, pedagógusokkal – beszélni, pedig nem erről van szó! Legtöbbször inkább az van a háttérben, hogy nem figyelünk rájuk eléggé, nem velük vagyunk, hanem mellettük, nem megérteni akarjuk őket, hanem csupán meghallgatni, és ezzel megnyugtatni a lelki ismeretünket, miszerint "én törődöm veled, most is itt ülök melletted!"

Hogyan lehet eldönteni, hogy egy kamasz komolyan depressziós, vagy csak a tinikre jellemző általános világfájdalomról van szó nála?

Az öngyilkossági gondolatokat megelőző tünetcsoport néhol megegyezik, és sokban hasonlít a kamaszkor természetes jeleire: lehangoltság/szomorúság, hirtelen hangulatváltások, alvási/étkezési szokások megváltozása, társas kapcsolatok átalakulása/elhanyagolása/megszűnése, érzelmi megnyilvánulások változása (indokolatlannak tűnő sírások-nevetések), bizalomvesztés a felnőtt világ (beleértve a szülőket is) irányában, drogok használatának megjelenése vagy gyakoribbá válása, személyi higiéniájának/öltözködésének elhanyagolása.

Amik talán a jellegzetesebb jelzések:

sokat beszél a halálról, feleslegességét/haszontalanságát fogalmazza meg szóban vagy írásban, fájdalomkeltéssel, megsebzésekkel fordul önmaga ellen (például vagdossa magát), az élet értelméről filozofálgat, feltűnően pesszimistává válik a jövőbeli tervei/céljai/lehetőségei tekintetében. A legfontosabb vészjel a búcsúlevél, amit sokszor megelőz a feltűnő búcsúzkodás, megeshet, hogy felhív olyan embereket, akikkel már rég nem kommunikált.

Forrás: Thinkstock

Ha a vészjósló jeleket felismertük, mi a teendő, miként kerülhető el a tragédia?

Szülőként nem vagyunk egyszerű helyzetben akkor, amikor a jelzéseket próbáljuk elemezni, illetve sokkal könnyebb helyzetben lehetünk, ha jó, de legalább megfelelő a kommunikációnk a gyermekünkkel. Ha túl sok a jel, vagy gyakori, vagy feltűnően más, vagy sehogy sem működik a kommunikáció, akkor a legfontosabb külső segítséget kérni! Először a gyermek barátaitól, társaitól, aztán a tanároktól, pedagógusoktól kell információkat gyűjteni, mit látnak/hallanak/éreznek/gondolnak a jelen helyzettel kapcsolatban.

Aztán félre tenni minden szemérmességet, szégyenlősséget, és szakemberhez fordulni!

Persze, ha súlyosak a jelek, akkor AZONNAL szakemberhez kell fordulni! Az idő itt is fontos, akár életmentő tényező lehet!!!

Egy fontos üzenet: bár vizsgálatok és statisztikák támasztják alá, hogy az öngyilkossági kísérletet elkövető gyermekek óriási százaléka tulajdonképpen nem akar meghalni, csak figyelemfelkeltésnek használja ezt az ostoba módszert, és hál' isten nem is hal meg,

minden jelzést komolyan kell vennünk!Nem bagatellizálhatunk el egyetlen esetet sem, mert van egy csekély százalék, aki komolyan gondolja, és akit elveszíthetünk.