A szerelem néha fáj - jól tudja ezt olvasónk is, aki az alábbi nyílt levelet írta orvosához.

Olvasónk írását változtatás nélkül közöljük.

Nyílt levél egy fiatal sebésznek, aki elrabolta a szívem

Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy 2016 júliusában te voltál ott a szakrendelésen. (Tegeződve fogok hozzád szólni,mert időközben összetegeződtünk.) Még nem találkoztam olyan kedves emberrel, orvossal, mint amilyen akkor te ott voltál. Csak a munkádat végezted, én csak egy beteg voltam-vagyok a sok közül. Mégis nagyon jól esett a figyelmességed. Kis műtétem volt csak, de olyan nyugalmat és biztonságot éreztem, amilyet előtte még soha. Nagyon köszönöm neked!

"Csak a munkádat végezted, én csak egy beteg voltam-vagyok a sok közül"Forrás: Thinkstock

Aztán pár nappal a műtét után találkoztunk az üzletben, ahol dolgozom.

Egy picit abban reménykedtem, hogy miattam jöttél be, érdeklődtél is felőlem, hogy hogy vagyok, de ezt csak én nagyítottam fel, azért jöttél, hogy megvedd amire szükséged van.

Legalább egy picit beszélgettünk. Ekkor tudtam meg, hogy mégcsak 28 éves vagy...(én 35). Annyira fiatal! Ekkor szembesültem igazán azzal, hogy elmúlt a fiatalságom. Nem vágyakozhatom egy sokkal fiatalabb férfi iránt. Nekem családom van - igaz, gyermekként nem így képzeltem a jövőmet. (Megvan mindenem, csak az érzés, hogy nő vagyok, az nincs. Érzelmi terrorban élek közel 15 éve.) Próbáltam-próbálom elnyomni magamban az érzést, de újra és újra előtör.

Üzennél valakinek? Üzenj a Life.hu-n keresztül!
Régóta nyomja már a szívedet egy feldolgozatlan sérelem? Név nélkül, mégis őszintén le szeretnéd írni gondolataidat egy családi, munkahelyi problémával kapcsolatban? Írd meg nekünk az info@life.hu e-mail címre, és öntsd ki a szíved a Life.hu segítségével!

Majd két hét múlva mentem varratszedésre. Úgy remegtem, mint a kocsonya, olyan jó volt újra látni. Imádom a hangodat, olyan szépen beszélsz, megint nagyon-nagyon kedves voltál. Te alapból ilyen vagy.

"Nem vágyakozhatom egy sokkal fiatalabb férfi iránt"Forrás: Thinkstock

Miután megkaptam a papírokat üresség lett rajtam úrrá. Ennyi volt.

Epekedve gondoltam rád, vágyakoztam utánad. Csak a hangodat szerettem volna hallani. Szeretnélek jobban megismerni. Lassan teltek a hónapok. Egyszer-egyszer találkoztunk az üzletben, ahova tényleg csak azért jöttél, hogy beszerezd azt, amire szükséged van.

Aztán a sors közbe szólt. Ismét felkerestelek, mert újra problémám lett. És te ismét olyan kedves voltál, amire minden nő vágyik. Tudom, hogy ez csak egy egyoldalú történet. Én egy egyszerű kereskedő vagyok, milyen jogon gondolok rád. Orvosnak orvos a választottja. A szüleid mit szólnának egy utolsó senkihez? Próbálom magamban elnyomni ehhez hasonló érvekkel az érzéseimet, de egyszerűen nem tudom. Minden nap rád gondolok. Teljesen elraboltad a szívem.

Tudod doktor úr: "A kedves szavak rövidek...!"