"Merj nagyot álmodni!" - szól az inspiráló idézet. Így, amikor felmerült a gerinctúra ötlete az Alacsony- Tátrában, lelkesen vágtam rá, hogy persze. A lélegzetelállító kilátás és a talpam alatt ropogó hó gondolata kiütéssel győzött a kishitűségem felett, hogy talán túl nagy falat ez nekem. A négynapos kaland végül rengeteg élménnyel és még annál is több tanulsággal zárult. Úti beszámoló következik.

Peches kezdet

Korai reggeli indulás után 10 óra körül parkoltuk le az autót nem messze Dóvaltól (Donovaly), ahonnan Besztercebányán keresztül elbuszoztunk az Ördöglakodalom-hágó (Certovica) lábáig. Itt egy sípálya mentén kezdtük meg az emelkedést; a jó kis kaptató erősíti a vádlit, és tágítja a tüdőt rendesen.

Egy sípálya mentén kezdtük meg az emelkedést; a jó kis kaptató erősíti a vádlit, és tágítja a tüdőtForrás: Faluhelyi Fanni

Felhők jöttek-mentek a fejünk felett és fújdogált a szél, de a túrázáshoz ez épp megfelelő idő. Legalábbis eleinte az volt. Gyönyörű látvány volt, ahogy a gomolygó felhők közül néhol előbukkant a nap, csak egy-egy kisebb területet világítva meg. Ám ahogy feljebb értünk a gerincen, a szél egyre erősebbé vált és fagyott havat fújt az arcunkba. A helyzet ezután csak tovább romlott, amikor is egy hatalmas felhőbe kerültünk, ami épp akkor emelkedett át a gerincen. Szürkeségben, viharos szélben kúsztunk-másztunk el az első szállásunkig, a Gyömbér menedékházig (Chata gen. M.R. Stefanika).

Felhők jöttek-mentek a fejünk felett és fújdogált a szélFotó: Faluhelyi Fanni
Az Alacsony-Tátra 80 km hosszan húzódik Szlovákia északi részén. Vonulata két részből áll, ugyanis a hegységet szinte pontosan középen vágja ketté Certovica, magyarul az Ördöglakodalom-hágó. Itt található Szlovákia legnagyobb területű nemzeti parkja is, az Alacsony-Tátra Nemzeti Park, ami a hegység páratlan természeti értékeinek védelmére jött létre.

Tapasztalt túrázók ne is olvassanak tovább, mert számukra evidens dolgok következnek. Nekem persze tanulságosak voltak. Nem elég megnézni az időjárás jelentést, egy gerinctúra során az egyik legfontosabb körülmény a szélerősség, ezt a szlovák hegyimentők oldalán lehet megnézni. (Hátrány, hogy egyik menedékházban sincs wifi - miért is lenne? - így elég nehéz előre kideríteni az időjárást, de a szállásadóink mindenhol készségesen megnézték ezt nekünk.)

A Gyömbér menedékház a második nap reggelénFotó: Faluhelyi Fanni

A három menedékház közül, amikben aludtunk, számomra ez az első, a Stefanika volt a legkedvesebb. Talán az időjárás miatt, talán mert hét közepe volt, de mi voltunk az egyedüli túrázók a házban, így nagyon nyugodt, hangulatos éjszakát töltöttünk itt. A szállás árában kiadós reggeli is volt, este pedig gazdag levesekkel melegedtünk fel. Nem tudom, hogyan és miért, de tartozik a házhoz egy nagyon játékos, bújós cica is, de vigyázat, pofátlanul kunyerál is!

Tartozik a házhoz egy nagyon játékos, bújós cica isFotó: Faluhelyi Fanni

A következő nap biztos jobb lesz
Másnap kitisztult az ég, de a viharos erejű szél ha lehet, csak még erősebben fújt. Közvetlenül a ház mögött emelkedik a Gyömbér-csúcs, ami 2043 méterével az Alacsony-Tátra legmagasabb pontja. A szél ereje lentről is látható volt, ezért úgy döntöttünk, leereszkedünk a völgybe, ahonnan sífelvonóval a második szállásunk, a Chopok menedékház (Kamenná Chata pod Chopkom) könnyedén megközelíthető. Mielőtt bárki ítélkezni kezdene, ez volt a második nagy hegy, ahol valaha túráztam, és az első, ahol télen, a nagy szélre pedig egyáltalán nem voltam felkészülve, így második nap féltem megint nekiindulni a gerincen ilyen időben.

Hasznos tipp, hogy mindig legyen B terv/B útvonal. Gerinctúra esetén ez nem mindig triviális, de ha nagy a baj, akkor még mindig el lehet indulni lefelé.

A Chopok tövében pihenő menedékházat akár pályaszállásnak is nevezhetjük, hiszen 100 méterre sincs a felvonó végétől és a sípálya tetejétől; tele is volt hangosan beszélgető és nevető síelőkkel. Estére szerencsére hatan maradtunk, és együtt hallgattuk, ahogy kint sűvít a szél.

A Chopok tövében pihenő menedékházat akár pályaszállásnak is nevezhetjük, hiszen 100 méterre sincs a felvonó végétől és a sípálya tetejétőlFotó: Faluhelyi Fanni

Végre túrázunk, úgy igazán 
Ami egyik nap bosszantó, az másnapra szerencse: harmadik napra gyönyörű napos, szélcsendes időre ébredtünk, az előző esti viharos szél minden felhőt eltakarított az égről. (Jól meg is pirult az arcunk; ki gondolná, hogy napkrém, arckrém, ne adj isten szájbalzsam is jól jöhet egy hegyen? Nyilván egy felkészült, tapasztalt túrázó, amivé lassan (nagyon lassan) én is válok, ahogy tanulok a buta hibáimból.)

Boldogan néztük az ablakból, ahogy megvilágítja a közeli csúcsokat a felkelő nap fényeFotó: Faluhelyi Fanni

Reggel, talán megérezve a jó időt, hamar kidobott minket az ágy, és boldogan néztünk az ablakból, ahogy megvilágítja a közeli csúcsokat a felkelő nap fénye. Ezután kimerészkedtünk a házból, és örömmel konstatáltuk, hogy aznap végre szerencsénk lesz az idővel, fel is másztunk gyorsan a Chopokra, ami a menedékház mögött ötven méterre magasodik. 2024 méterével szorosan a Gyömbér mögött áll a magassági versenyben, de egészen más karakterisztikájú, mint nagyobb testvére.

A Chopok 2024 méterével szorosan a Gyömbér mögött áll a magassági versenyben, de egészen más karakterisztikájú, mint nagyobb testvéreFotó: Faluhelyi Fanni

Felérve lebilincselő kilátás várt minket, a felhőtlen időnek hála ellátunk egészen a Magas-Tátráig, ami havas csúcsaival még sokáig elkísért minket, ahogy elindultunk a következő állomásunkig a gerincen.

A felhőtlen időnek hála ellátunk egészen a Magas-TátráigFotó: Faluhelyi Fanni

Ezen a szakaszon lehet megmászni az Alacsony-Tátra harmadik legmagasabb csúcsát, a Derest (2003 méter) is. A Chopokkal ellentétben a Deres kicsit kaptatósabb csúcs, ugyanis a meredek emelkedő előtt egy nyeregbe kell leereszkednie a túrázónak. A mi helyzetünket az sem könnyítette meg, hogy néhol térdig, néhol csípőig süllyedtünk a mély hóban, de ez a téli túrázás velejárója, nem igaz?

A Deresen túljutva egyre szebb látvány tárult a szemünk elé. Előtte sem lehetett okunk panaszra, de ahogy egyre inkább távolodtunk a csúcstól, visszanézve egyszerre volt látható mind a három csúcs, sőt még a Chopok előtti sífelvonó épülete is jól kivehető volt.

Visszanézve egyszerre volt látható mind a három csúcs, sőt még a Chopok előtti sífelvonó épülete is jól kivehető voltFotó: Faluhelyi Fanni

Ezen a napon hosszabb távot kellett megtennünk, mint az előző napokban, de a gyönyörű napos időben, pihenőkkel megszakítva az utunkat könnyedén haladtunk az utolsó szállásunkig, a Gyurkova-menedékházig (útulňa Ďurková).

A korábbi menedékházakhoz képest a Gyurkova egészen más hangulatúForrás: Faluhelyi Fanni

A korábbi menedékházakhoz képest a Gyurkova egészen más hangulatú. Először is, itt nincs kiépített vízvezeték hálózat, ha könnyíteni akarunk magunkon, egy kis pottyantós vécé áll a rendelkezésünkre pár méterre a háztól (az ajtón egy kedves kis rajz jelzi, hogy fiúk csak akkor használják ezt az építményt, ha nagyobb dologról van szó). Ivóvízért el kell sétálni a háztól körülbelül kétszáz méterre lévő forrásig, ami télen szintén hó alá kerül, így aki először szomjazik meg, kénytelen egy kicsit ásni, hogy vízhez jusson. Áram is csak annyi van, hogy a lenti részen fényt adó négy kislámpát működtesse, az emeleten, ami tulajdonképpen egy nagy padlástér, este az ember fejlámpája az egyetlen fényforrás. Ágyak sincsenek, az emeletet teljes egészében matracok foglalják el, itt jól is jött az egész túra alatt magunkkal hurcolt hálózsák. Mégis van valami romantikus ebben a puritánságban, amitől az ember könnyedén szemet huny az ebből fakadó kényelmetlenségek felett. Ahogy ott ültünk este a kályha mellett melegedve, körülöttünk egy nagy szlovák társasággal, egyáltalán nem hiányzott, hogy nyomkodjam a telefonomat, vagy hogy szóljon a tévé.

Ágyak sincsenek, az emeletet teljes egészében matracok foglalják elFotó: Faluhelyi Fanni

Utolsó nap, újratervezés
Az időjárás utolsó nap sem kedvezett nekünk, reggel havazásra és szélre ébredtünk, a gerincre felmászva pedig azzal kellett szembesülnünk, hogy a látótávolság nem sokkal több, mint ötven méter. Nem nagyon tetszett a gondolat, hogy 15 kilométert tegyek meg karótól karóig haladva a szürkeségben és havazásban, ezért inkább ezt a szakaszt is kihagytuk.

A gerincre felmászva azzal kellett szembesülnünk, hogy a látótávolság nem sokkal több, mint ötven méterFotó: Faluhelyi Fanni

Visszafordultunk, hogy a völgyben leereszkedve a legközelebbi település felé vegyük az irányt, hogy majd onnan stoppolva, buszozva eljussunk az autónkig, amit előrelátóan az utolsó szakasz végénél parkoltunk le. A csalódottságunkat, hogy még egy szakaszt nem sikerült teljesíteni, hamar feledtette a lefelé vezető vadregényes turistaút. Nagy, havas fenyvesek alatt kanyargott az út, és a hóban még medvenyomokat is láttunk!

Nagy, havas fenyvesek alatt kanyargott az út és a hóban még medvenyomokat is láttunkForrás: Faluhelyi Fanni

Ahogy egyre lejjebb haladtunk, úgy fogyott el talpunk alól a hó és váltotta fel a havazást a szitáló eső. Nem a ruha teszi az embert, de amikor átázott kabátban gyalogol az ember fia már egy jó ideje, akkor tényleg fontolóra veszi profi túraruhák beszerzését. Szerencsénkre a nemzeti park határában szóba elegyedett velünk egy fiatal házaspár, akik autóval egészen egy buszmegállóig vittek minket. (Aki stoppolt már, tudja, mekkora segítség tud ez lenni, különösen ha nyitott, beszédes emberek veszik fel.)

Hosszú beszámolómat azzal a tanulsággal zárnám, hogy túrázóként a hegyekben mi csak vendégek vagyunk, ott a természet az úr, és a természetet, így a hegyet és az időjárást is tisztelni kell, a körülményekhez pedig muszáj alkalmazkodni.