A nők főzték évezredekig a sört – Így váltak a boszorkányüldözések célpontjává

Gondoltad volna, hogy évezredekig a sörfőzés pont olyan természetes női feladat volt, mint a kenyérsütés vagy a gyereknevelés? Az ókori egyiptomiaktól kezdve a vikingeken át egészen a 15. századig ők uralták ezt a szakmát. Az Oxfordi Múzeum cikke szerint az ókori Egyiptomtól egészen a középkori Angliáig az asszonyok keverték a cefrét a konyhában, a felesleget pedig a piacon árulták, hogy egy kis extra pénzt keressenek a családnak. Kiálltak a térre a jellegzetes, magasított kalapjukban, hogy messziről is azonnal ki lehessen szúrni őket a tömegben. A seprű pedig – amit feltűnően kitettek az ajtóba – a frissen elkészült sört jelezte. Aztán jött a 16. század és a sörkészítést a férfi társadalom kisajátította magának, és ehhez a boszorkányüldözést is felhasználták.

Létezik egy elmélet, ami szerint a mai boszorkányábrázolás minden egyes darabkája – a hegyes kalaptól a seprűig – valójában a középkori Anglia sörfőző asszonyainak kelléktárából származik. A kódexek képeit nézve a hasonlóság annyira kísérteties, hogy nehéz elhinni, mindez csak a véletlen műve.

A sörfőzés, mint női szakma

A sör története egészen 7000 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Egészen a kőkorszaktól a 15. századig a sörfőzés a nők mindennapi tevékenységei közé tartozott, ahogy a gyereknevelés vagy a kenyér készítése. Ezt bizonyítják a sumér vallásos énekek is, amelyek Ninkasi istennőt dicsőítik a sör megalkotásáért, de az egyiptomi kultúrában is Hathor istennő alakjához kötötték az ital készítését. Az ókori Egyiptomban olyannyira tisztelték ezt a mesterséget, hogy még a fáraók szent áldozati italait is kizárólag sörfőző asszonyok készíthették, a vikingeknél pedig a törvény tiltotta meg a férfiaknak, hogy a sörfőzés eszközeihez nyúljanak. Ez a tápláló, kalóriában, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ital akkoriban gyakorlatilag az életet jelentette. Alkoholtartalma miatt – amely elpusztította a baktériumokat – sokkal biztonságosabb volt a fogyasztása, mint a folyókból vagy kutakból mert, gyakran fertőzött vízé.

A sörfőzők ruházata kísértetiesen hasonlított a boszorkányokéra

Képzeld el, ahogy egy középkori, angliai piacon sétálsz. A tömeg hömpölyög, te pedig szomjas vagy. Messziről kiszúrsz egy nőt, aki egy hatalmas, fekete kalapot visel – pontosan azért hordja, hogy kitűnjön a tömegből és az emberek tudják, hogy nála van a legjobb házi sör. Az ajtaja mellett egy seprű van kitűzve, ami akkoriban a frissen főzött ale-t jelezte. Bent a konyhában egy hatalmas üstben rotyog a folyékony kenyér, amin hatágú csillagok vannak, ami a sör minőségét jelzi. A lábaik körül macskák rohangálnak, hogy távol tartsák az egereket a malátától. Mindezekből következtetnek a történészek arra, hogy a folklór és a popkultúra a sörfőző nőkből gyúrta össze a gonosz boszorkány karakterét.

„Több ábrázoláson szerepelnek sörfőzőnők a pokolban ebben az időszakban, mint bármely másik korszakban. Angliában a legtöbb középkori templomban található olyan freskó, faragvány vagy festmény, amelyen a Végítéletet ábrázoló jelenetében a sörfőzőnő a pokolban van” – nyilatkozta a kanadai CBC televíziónak 2015-ben a kanadai Ontario tartományban található Waterloo Regionális Múzeum kurátora, Stacey McLennan.

Így vették ki a nők kezéből a férfiak a sörfőző szakmát

Ott állt tehát a derék sörfőző asszony a 13. századi, reneszánsz piac közepén, büszkén a portékájával, aztán egyszer csak azt vette észre, hogy elkezdett elférfiasodni a szakma. A 14. századi Angliában már hatalmas üzlet volt a sörfőzés és az egyház is propagálta a fogyasztását. Ennek köszönhetően a céhek megerősödtek, de mivel kizárták a nőket soraikból, így csak a férfiaknak volt joguk üzletet birtokolni vagy tanoncnak állni. Aki pedig ennek ellenére is üzleti tevékenységet folytatott, hogy keressen egy kis mellékest, elkezdték hozzá nem értőnek titulálni. Onnantól kezdve csak szervezett és szabályozott körülmények között állíthattak elő sört, és mindemellé beindították a suttogó propagandát is. Azt terjesztették, hogy a sörfőző nők valójában bájitalokat főznek a hatalmas kondérjaikban, hogy elcsábítsák a férfiakat. A macskáikról pedig azt mondták, hogy biztosan az ördög cimborái.

Pedig a szerencsétlen jószágot csak a gabonát pusztító egerek ellen tartották. Ez a remek PR-húzás ráadásul pont egybeesett a boszorkányüldözések rajtjával, amivel elterjedt a repülő seprűn utazó boszorkányok képe is. Miután a sörfőző jellegzetes kellékei (a kalap, a macska és a seprű) a boszorkányság szimbólumává váltak, senki nem vásárolt tőlük többet sört. Nem csak vásárlóikat vesztették el azonban a sörfőzéssel foglalkozó nők: a sötét középkorban olcsón mérték az életet, az eretnekség vádja pedig mindennél súlyosabb volt. Ha valakit boszorkánynak tartott a környezete, az egyet jelenthetett a halállal.

Azon a tényen kívül, hogy a sörfőzés kizárólag férfiak által űzött mesterséggé vált az elkövetkező évszázadok során, nem maradt fenn más nyoma a nők kiszorításának a szakmából – így arról sincsenek adataink, mennyi boszorkányságért kivégzett nő esetében játszott szerepet az, hogy ebből a mesterségből élt. Az elméletet alátámasztja, hogy Anglián kívül is jól kimutatható a sörfőző asszonyok üldöztetése. Például Spanyolországban, ahol a hírhedt inkvizíció a 15. és 16. század folyamán számolta fel az italméréssel foglalkozó nők üzleteit hasonló logika mentén.

Mindenesetre, ha ma este legurítasz egy hideg korsóval, emeld azokra az asszonyokra, akiket a puszta profit miatt szó szerint kifüstöltek a saját üzletükből.

Ezek is tetszeni fognak: