195 kilót fogyott egy kétgyermekes anya: Videó!

Forrás: TLC -
zsír fogyás hízás testsúly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hihetetlen fogyáson van túl egy kétgyermekes anya. Azt hitte, ezzel már túl esett a dolog nehezén, de az igazi küzdelem még csak ezután következett. 

Anette egész életében komoly túlsúllyal küzdött. 9 éves korában már 100 kilót mutatott a mérleg, a középiskola végére pedig már 220 kilót nyomott.

Fiatal korában is durva súlyfelesleggel küzdött Forrás: TLC

"Nem tudtam kontrollálni az étkezési szokásaimat, 26 évesen már közel 300 kiló voltam. Ekkor már én is tudtam, hogy ezt nem lehet diétával és mozgással megoldani. Segítségre volt szükségem, ezért döntöttem a gyomorgyűrű mellett" - mesélte a családanya.

Így nézett ki Anette és Mike a megismerkedésük idején Forrás: TLC

A beavatkozás hatására rohamos fogyásnak indult a nő. Egy évvel később megismerte a férjét, Mike-ot. Ekkor már majdnem 70 kilóval könnyebb volt. Azonban később ismét hízni kezdett, ezért egy újabb beavatkozás mellett döntöttek, mert Anette nagyon félt, hogy újból elviselhetetlenül kövér lesz.

A megereszkedett bőr miatt plasztikai műtétre lesz szüksége Forrás: TLC

A durva súlycsökkenés azonban következményekkel járt:

Anette bőre úgy megereszkedett, hogy a kinyúlt szövetek alatti területet hajszárítózni kellett fürdés után.

Az egymásra hajló bőrrétegek miatt nem tudott szellőzni a bőre, ami viszont fertőzéseket és sebesedést okozott. Plasztikai műtétekre lesz szükség, hogy egészséges és kényelmes életet élhessen - írta meg a DailyMail.

260 kilót fogyott és most élete párját keresi egy nő

A féltonnás asszony akkor döntött a fogyókúra mellett, amikor ki kellett bontania a háza falát ahhoz, hogy kórházba szállíthassák. Elmondása szerint évekig csak a négy fal között létezett, evett és az interneten lógott. Amikor súlya a fél tonnát is elérte, úgy érezte, változtatnia kell az életén. Olvass tovább itt...

Fotósorozat a Pacific Pole bajnokságrólhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170413-igy-neznek-ki-a-pacific-pole-versenyzoi.htmlElképesztő fotók láttak napvilágot a Pacific Pole Rúdtáncbajnokságról. Így pörögnek a rúdon a versenyzők! Ez Zsír!Origo5 sport, amit ki kell próbálnia a gyerekednekhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170413-5-sport-amit-ki-kell-probalnia-a-gyerekednek.htmlAz egészséges életmódnak a rendszeres testmozgás is fontos része, ezt pedig a legjobb már gyerekkorban megtanítani. Ha valaki gyerekként megszereti a testmozgást, akkor biztosak lehetünk benne, hogy mindig fontos része lesz az életének, így pedig rengeteget tesz önmagáért. Ez Zsír!ThinkstockSzandi kockahasat villantott - Fotó!http://www.life.hu/ez-zsir/20170419-szandi-tokeletes-testet-villantott-foto.htmlA 40 éves Szandi elképesztő formában van: tökéletes testét közösségi oldalán mutatta meg. Ez Zsír!--Egy igazi kecskevilágban jártunk: interjú sajtkészítésről és tudatos étkezésrőlhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170413-a-kecskevilagban-jartunk-interju-a-sajtkeszitesrol-tudatos-etkezesrol.htmlHabár a kecskék tartásáról és a sajtkészítésről fogalmuk sem volt, az élet mégis úgy hozta, hogy most ezzel foglalkoznak. A kezdeti 4 kecskéből lett 14, majd 40, majd 110, és hozzá jöttek a mangalicák, disznók és baromfik, mindebből pedig megszületett egy vállalkozás, ami a hagyományokat, a finom ízeket, az adalékanyag-mentes termékeket helyezi mindenek fölé. Ez Zsír!OrigoEgy év alatt fogyott le Nessa: ezeket ette, hogy eltűnjön a felesleghttp://www.life.hu/ez-zsir/20170418-egy-ev-alatt-fogyott-le-nessa-ezeket-ette-hogy-eltunjon-a-felesleg.htmlAz irodai munka miatt kezdett el hízni Nessa, egy ponton azonban úgy döntött, ez nem mehet így tovább. Mindössze egy év kellett ahhoz, hogy a dundi nőből egy igazi bombázó legyen. Eredményeit Instagram-oldalán is megmutatta: elképesztő az átalakulás! Ez Zsír!OrigoDögös, bikinis képen Hosszú Katinkahttp://www.life.hu/ez-zsir/20170414-dogos-bikinis-kepen-hosszu-katinka.htmlEgy régebbi képet osztott meg a közösségi oldalán az úszónő. Rajongói elaléltak tőle. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.