Szökj el a tél elől a mesés Lisszabonba!

Lisszabon utazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sok városra mondják, hogy az életben legalább egyszer látni kell, Lisszabon viszont tényleg ebbe a kategóriába tartozik. A Tejo folyó partján valóban mesés élmények várnak a lélegzetelállító óvárostól az Ócenáriumig, ráadásul télen is kellemes, tavaszias az idő, így akár már most foglalhatod a repjegyet.

Rengeteg olyan történetet hallani, hogy valaki mindent hátrahagyva a portugál fővárosba költözött, mert annyira beleszeretett az atmoszférába. Nemrég például Madonna is Lisszabon környékét választotta lakhelyéül (fia itt kezdte meg focistakarrierjét a Benfica futballakadémiáján). Nem csoda, hiszen Európa egyik legélhetőbb városa színes csempével borított házakkal, imádnivaló utcácskákkal, buja növényzettel és isteni ételekkel csábít. Köztük a kihagyhatatlan, cukrászkrémmel töltött, omlós leveles kosárkával, a Pastéis de Natával, amiből valahogy sosem elég.

Kihagyhatatlan a cukrászkrémmel töltött, omlós leveles kosárka, a Pastéis de Nata Forrás: Shutterstock

Élmények a bolhapiactól a rooftop bárokig

Ha valahol megéri elveszni, az Lisszabon: bárhol is kezdjük a felfedezést, nem dönthetünk rosszul. A város egykori mór negyede a meredek lépcsőkkel és zegzugos utcákkal tarkított Alfama, ahol számtalan történelmi épület és terasz kínál lélegzetelállító panorámát. Persze a hét dombra épült városban nem csak itt lehet részünk páratlan kilátásban: nem győzünk válogatni a rooftop bárok és magaslati kávézók közül. Aki szívesen vegyülne a helyiekkel, ne hagyja ki a Campo de Santa Clarán keddenként és szombatonként megrendezett Feira da Ladra bolhapiacot, ahol elég sok a kacat, viszont a hangulat semmihez sem fogható.

Amerre járunk, a házak falát színpompás csempék díszítik, amelyek történetét behatóbban is megismerhetjük a város egyik legizgalmasabb múzeumában: a Museu Nacional do Azulejo a 15. századtól mostanáig készült gyönyörű portugál csempéket vonultatja fel. Kevésbé kifinomult, de annál látványosabb része Lisszabon életének a pazar graffitikultúra, így a kötelező látványosságokon túl is garantáltan lesz mit fotózni.

A város egykori mór negyede a meredek lépcsőkkel és zegzugos utcákkal tarkított Alfama Forrás: Shutterstock

Kalandok a Tejo folyó partján

Ha kuriózumra vágyunk, mindenképp nézzük meg az LX Factory komplexumot. A 19. század közepén ide, a folyó menti Alcântara városrészbe helyezte ipari központját a Companhia de Fiação e Tecidos Lisbonense textilvállalat, ami aztán sokáig virágzott és tele volt élettel. Bár hosszú évtizedekig lepusztultan állt, 2008-ban újjáélesztették: jelenleg Lisszabon egyik legmenőbb helye, amely egyfajta minivárosként működik. Az építészirodáktól kezdve a designüzleteken és galériákon át az éttermekig mindent találunk itt, vasárnaponként pedig a telep kis utcái bolhapiaccá alakulnak, ahol a helyiek maguk kínálják süteményeiket.

A város elegánsabb arcával a Chiadón találkozhatunk, amelyet egy tűzvészt követően Álvaro Siza Vieira épített újjá. A Rossio térről a Baixán át hangulatos boltocskák és nemzetközi márkák üzletei között sétálhatunk le a Tejo partjára. Érdemes felülni egy kompra vagy sétahajóra is, ami a lehető legkellemesebb módja annak, hogy eljussunk a Torre de Belémhez, azaz a manuelita stílusban épült belémi őrtoronyhoz. Az igazán modern Lisszabont a Gare do Oriente környékén keressük: az egykori világkiállítás helyszínén, a Nemzetek Parkjában hatalmas épületek és szobrok nyűgöznek le, az Ócenárium pedig varázslatos módon tárja elénk az óceánok páratlan élővilágát.

A manuelita stílusban épült belémi őrtorony, a Torre de Belém Forrás: Shutterstock

Portugál gasztronómia a javából

A portugáloknál semmiképp sem érdemes kihagyni a reggelit, hiszen külön élmény kiülni a hangulatos kávézók teraszára, és végigkóstolni a finomabbnál finomabb süteményeket – a már említett Pastéis de Nata például örök kedvenc. (Házias sütikért irány a Pastelaria Alfama Doce!) A Portugáliába özönlő brazil trópusi gyümölcsöknek is nehéz ellenállni, akárcsak a tenger gyümölcseinek, hiszen Portugália éléskamrája az Atlanti-óceán. Nemzeti ételük a szárított tőkehal, de a ropogósra sült szopós malac (leitão assado) is erősen ajánlott. Ha igazán sokszínű és minőségi kínálatra vágyunk, érdemes betérnünk az 1892 óta üzemelő Mercado do Ribeira piacra, amelynek vasszerkezetes épülete már önmagában is megér egy látogatást. 2014-ben itt nyílt meg a Time Out Market, ahol a város legjobb éttermei, köztük több Michelin-csillagos hely is képviselteti magát. 24 étterem, 8 bár és rengeteg gourmet-üzlet között válogathatunk 10-től éjfélig, hétvégén éjjel 2 óráig, este pedig akár bulizhatunk is.

A nap lezárásaként kóstoljunk bele a legendás lisszaboni éjszakai életbe, és látogassunk el a Bairro Alto negyedbe, ahol izgalmasabbnál izgalmasabb kocsmák, szórakozóhelyek, bárok és éttermek váltják egymást. Az is jó helyen jár, aki hallgatna egy kis portugál muzsikát, azaz fadót, hiszen számtalan helyen egy finom vacsora vagy egy pohár bor mellett élvezhetjük a zenészek meghitt koncertjét.

2014-ben nyílt meg a Time Out Market, ahol a város legjobb éttermei képviseltetik magukat Forrás: Shutterstock

Mivel utazzunk?

Semmiképp se költsünk taxira, inkább fedezzük fel a várost gyalog, vagy a szűk, lejtős utcákon közlekedő legendás 28-as villamossal! Ideális erre a célra a tuk-tuk (háromkerekű taxi) is, ha pedig tömegközlekednénk, vásároljunk feltölthető Viva Viagem kártyát, ami a metrótól a kompig szinte mindenre érvényes.

Borzalmas szendvicseket kapott egy férfi a repülőn, fotót is készítetthttp://www.life.hu/lifeutazas/20190116-borzalmas-szendvicseket-kapott-egy-ferfi-a-repulon-fotot-is-keszitett.htmlBaliról tartott Ausztráliába Nick Mosley. Repülőgépen utazott, megéhezett, kért egy szendvicset. Ám ami a csomagolás alatt lapult, nem volt túl étvágygerjesztő. Utazás--A légiutas-kísérők elárulták, mi az a két dolog, amit soha nem csinálnak a repülőnhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190116-a-legiutaskiserok-elarultak-mi-az-a-ket-dolog-amit-soha-nem-csinalnak-a-repulon.htmlA légiközlekedésnél számos biztonsági előírást be kell tartani annak érdekében, hogy minden utas épségben érjen célt. Most légiutas-kísérők árulták el, hogy mi az a két dolog, amit soha nem tesznek a fedélzeten. UtazásOrigoEgy madár bújt meg a Szingapúrból Londonba tartó gép utasai közötthttp://www.life.hu/lifeutazas/20190115-egy-madar-bujt-meg-a-szingapurbol-londonba-tarto-gep-utasai-kozott.htmlNem kevesebb mint 12 órás út alatt kellett osztoznia a business class utasainak egy madárral a Szingapúrból Londonba tartó járaton. Az utasok jól fogadták a jövevényt, a személyzet azonban annál kevésbé. Utazás--Ebben a hotelben csak a 120 kiló felettiek szállhatnak meghttp://www.life.hu/lifeutazas/20190112-ebben-a-hotelben-csak-a-120-kilo-felettiek-szallhatnak-meg.htmlA mindenféle luxussal felszerelt szálloda első látásra pont úgy néz ki, mint az összes többi a Bahamákon, ám itt nem pihenhet mindenki. Ahhoz, hogy bebocsátást nyerjünk, 120 kiló felett kell lennünk. UtazásOrigoEz aztán a wellness! Szabadtéri medencében, bikiniben pózol Szandihttp://www.life.hu/lifeutazas/20190109-szabadteri-medenceben-pozol-a-bikinis-szandi-wellness.htmlSzandi és férje pár napra wellnessezni utazott. Az énekesnőt a hideg sem tartja vissza, bikinire vetkőzött, és megmártózott a szabadtéri medencében is. UtazásOrigoMeghalt egy utas a repülőn, kényszerleszállást hajtottak végre Budapestenhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190103-meghalt-egy-utas-a-repulon-kenyszerleszallast-hajtottak-vegre-budapesten.htmlKényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten, mert egy utas rosszul lett, és meghalt. UtazásOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.