Megválik legénylakásától Orlando Bloom: többmilliárdos minimalista luxuslak

luxus legénylakás Orlando Bloom Beverly Hills
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2016 elején jöttek össze, majd egy év után szakítottak. Katy Perry és Orlando Bloom nem sokáig bírták külön, 2017 nyarán már újfent együtt voltak, az idei Valentin-napon pedig a lánykérés is megtörtént. A jelekből úgy tűnik, hamarosan össze is költözik a jegyespár: erre utal legalábbis, hogy Orlando Bloom hirdeti legénylakását. 

A 42 éves színész két évvel ezelőtt vásárolta meg a minimalista luxusingatlant közel 2 milliárd forintnak megfelelő összegért. Az eladó egy híres mexikói építész, Miguel Angel Aragonés volt, aki 2011-ben tett szert az ingatlanra. Ő volt az, aki az 1950-es években épült ranch stílusú házat átalakította modern, minimalista, részleteiben mégis extravagáns otthonná.

Miután Orlando Bloom eljegyezte Katy Perryt, úgy döntött, eladja a legénylakását Forrás: AFP/Valery Hache

A ház 370 négyzetméterén négy hálószoba és négy fürdőszoba van. Az egyik hálószoba közvetlenül a medencére nyílik, így ébredés után már jöhet is a frissítő csobbanás. A közösségi terek hatalmasak, a nappaliban óriási süllyesztett kanapé található, egyébként ez is a belső udvarban lévő medencére néz. A konyha kifejezetten steril, nehéz elképzelni, hogy Orlando Bloom valaha is főzőcskézett itt. A házban a fehér szín az uralkodó, csak a hajópadló nyújt némi ellenpontot ennek az egyhangúságnak vagy éppen nemes egyszerűségnek. Az ingatlan az esti kivilágításban is csodásan fest, aki kedveli ezt a fajta letisztultságot, annak biztosan megér majd 2,6 milliárdot.

Kattints a képre, és nézd meg a képeket Orlando Bloom egykori legénylakjáról!

Forrás: The Oppenheim Group/Daniel Dahler Photography
1 / 14

Ezt a Beverly Hills-i kúriát vásárolta meg Justin Bieber és felesége, Hailey Baldwinhttp://www.life.hu/otthon/20190326-ezt-a-beverly-hillsi-kuriat-vasarolta-meg-justin-bieber-es-felesege-hailey-baldwin.htmlJustin Bieber és modell felesége 2018 júniusában szerettek egymásba, egy hónap múlva pedig az eljegyzés is megtörtént. Ezek után szinte meg sem lepődtünk, amikor kiderült, hogy titokban össze is házasodtak. Az ifjú pár most új otthonát is megtalálta. OtthonOrigo4 milliárdért árulják Al Capone Miami Beach-i otthonát: less be az ingatlanbahttp://www.life.hu/otthon/20190319-al-capone-miami-beachi-otthona-4-milliard-forintert-elado.htmlAmerika leghatalmasabb maffiafőnöke volt. A mai szervezett bűnözés alapjait, amelynek fő motorja a korrupció, lényegében ő fektette le. Érdekeltségei voltak a szeszcsempészetben, a szerencsejátékban és a prostitúcióban. Soha egy gyilkosságot nem tudtak rábizonyítani, végül adócsalás miatt került börtönbe. Igazán híressé és ikonikussá a sajtó, illetve a filmipar tette. Al Capone egykori, Miami Beachen található ingatlana eladásra került. OtthonOrigoLess be a világ legdrágább lakosztályába, ahol 27 millió forint egy éjszakahttp://www.life.hu/otthon/20190305-a-vilag-legdragabb-lakosztalyaban-as-vegasban-27-millio-forint-egy-ejszaka.htmlHa kíváncsi vagy rá, mit lehet kapni 100 ezer dollárért, azaz átszámítva nagyjából 27 millió forintért egy éjszakára, akkor meg kell ismerned a világ legdrágább lakosztályát. A luxuslakosztály a Palms Casino Resort hotelben található Las Vegasban, és Damien Hirst dizájner álmodta meg. OtthonOrigoA lakberendezésben is trend lett: így dekorálj bársonnyalhttp://www.life.hu/otthon/20190212-barsony-lakberendezesben-is-trend-lett-igy-dekoralj-vele.htmlA vörös szőnyeges eseményeken, nők és férfiak outfitjében egyaránt, de a fast fashion márkák kínálatában is egyre nagyobb teret hódított az elmúlt évben a bársony. A nemes anyag ezúttal a lakberendezésben is helyet követelt magának. Most megmutatjuk, hogyan használhatod az otthonodban! OtthonOrigoBambuszból épült villa Bali szívében: fenntarthatóság és dizájn kéz a kézbenhttp://www.life.hu/otthon/20190114-bambuszbol-epult-villa-bali-sziveben-elora-hardy-designer-almodta-meg.htmlÁlomszép és abszolút környezetbe illő bambuszház épült Bali szívében. A mesebeli építményben természetesen a legtöbb lakberendezési tárgy is bambuszból van. Ismerd meg a ház történetét! OtthonOrigo5 tipp, hogy az otthonodnak saját egyénisége legyenhttp://www.life.hu/otthon/20190129-tippek-hogy-a-lakasodnak-sajat-egyenisege-legyen.htmlAz otthon több mint az a hely, ahol álomra hajthatod a fejedet. Az otthon a család, a közös együttlétek, az ünnepi összejövetelek, a hétvégi vidám reggelik, a nyugalom, a meghitt pillanatok megtestesítője. Állandóan alakulóban van, szinte soha nincsen kész, hiszen velünk együtt változik. Ha te is szívesen alakítgatod az otthonodat, vagy csak szeretnéd még inkább a saját egyéniségedre szabni, akkor olvasd el tippjeinket! OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.