A Life TV és az Ozone TV is segít a karanténban lévő családoknak

karantén Life TV OzoneTv koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Miért pont az Ökumenikus Segélyszervezet kapta az ötmillió forintot, kik vesznek részt a programban, és milyen hatással van a két csatornára a járvány? Ruff Zoltán, a Life TV-t és az Ozone TV-t üzemeltető Media Vivantis Zrt. vezérigazgatója nyilatkozott az Origónak.

Az Ökumenikus Segélyszervezet közleménye szerint a Life és Ozone Televízió 5 millió forinttal támogatta a munkájukat. Miért volt ez fontos az Önök számára?

"Én azt gondolom, a koronavírus-járvány, ami az egész világot sújtja, egy mindenki számára nehezen feldolgozható, szokatlan helyzetet eredményezett. A rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy veszélyhelyzetet hirdessen a Kormány, ami számos korlátozással jár, és mindannyiunk számára teljesen átalakítja a mindennapokat. Az én személyes életemben sem volt még erre példa, hál' Istennek soha nem kellett átélnem, még csak hasonlót sem.

A kollégáimmal együtt azt valljuk, hogycsak összefogással, a rászorulók, elesettek támogatásával tudunk sikeresen harcolni a járvány ellen.

Ezért is döntöttünk úgy, ha jól tudom, a médiumok között elsőként, hogy az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül, átmeneti otthonban élő, fedél nélkül maradt vagy bántalmazás elől menekült gyermekes családokat segítünk. Karanténban élnek a járvány miatt, ezért segítségre szorulnak, ami azt jelenti, hogy a napi, teljes ellátásukon túl, a gyerekek számára a digitális oktatáshoz szükséges eszközöket, a védekezéshez elengedhetetlen alapanyagokat, higiénés termékeket is biztosítani kell számukra."

A Life TV és az Ozone TV is segít a karanténban lévő családoknak Forrás: Life TV

"A Life és Ozone Televízió olyan értékek mentén működik, amely fontosnak tartja a családot,
a gyermekek védelmét és a közös felelősségvállalást, gondoskodó segítséget. A két csatornát működtető, Media Vivantis Zrt. számára ezért természetes volt, hogy lehetőségeihez mérten segítő kezet nyújtson ebben a nehéz helyzetben, a leginkább bajban lévő embereknek."

Ez konkrétan milyen segítséget jelent, és Ön szerint lesznek-e követőik?
Az Ökumenikus Segélyszervezet öt átmeneti otthont működtet országszerte. Mi azt vállaltuk, hogy egy ilyen, karanténban lévő intézmény háromhavi ellátását biztosítjuk. Ez azokat a napi költségeket jelenti, amiről az imént beszéltem. Hiszünk abban, hogy sok jóérzésű ember követi majd a példánkat, cégek, magánszemélyek, és a másik négy otthon is támogatókra talál.

Ez konkrétan milyen segítséget jelent, és Ön szerint lesznek-e követőik?

Az Ökumenikus Segélyszervezet öt átmeneti otthont működtet országszerte. Mi azt vállaltuk, hogy egy ilyen, karanténban lévő intézmény háromhavi ellátását biztosítjuk. Ez azokat a napi költségeket jelenti, amiről az imént beszéltem. Hiszünk abban, hogy sok jóérzésű ember követi majd a példánkat, cégek, magánszemélyek, és a másik négy otthon is támogatókra talál.
Ezért indítunk egy figyelemfelhívó kampányt a mai naptól, mindkét csatornán és a közösségi felületeinken is.
A magunk eszközeivel, és a magunk módján, igyekszünk a legtöbb nézőhöz eljutni és bevonni őket. Vastag Csaba, a Life TV műsorvezetője, aki önkéntesként 10 éve részt vesz a Segélyszervezet munkájában, a kezdeményezés mellé állt, és támogatja a kampányunkat. Jól látszik, hogy a magyar nép, ahogy mindig is, a történelmünk során, összefog a bajban. Támogatjuk, erősítjük, segítjük egymást. Ezt tapasztalom most is, bárhová nézek. És ez az, ami most a legfontosabb, véleményem szerint.

Ozone TV Forrás: Ozone TV

A Media Vivantis Zrt. korábban megszokott munkarendjét, műsorterveit mennyiben befolyásolja a járvány?

Ahogy minden cég és intézmény, természetesen a Life TV és az Ozone TV működését is teljesen átalakítja a járvány okozta válság. Nagyon hálás vagyok a kollégáimnak, és büszke vagyok rájuk, hogy időben és rendkívül gyorsan reagáltak a helyzetre, és jószerivel azonnal átálltak a távoli munkavégzésre. Ezért
a két csatorna működése egy pillanatig nem volt veszélyben,
és ami még fontosabb, a kollégáink egészsége érdekében is minden szükséges intézkedést időben meg tudtunk hozni. Meg kellett szoknunk, hogy csak videokonferencián keresztül „találkozunk" egymással, de a csapatmunkát ez igazából egyáltalán nem befolyásolja. A döntéseket, ahogy korábban, úgy most is, közösen hozzuk meg, és minden kolléga rugalmasan alkalmazkodik az új, járvány okozta helyzethez.

A műsoraink egyelőre nem változtak, hiszen előre forgattunk, és az utómunka otthonról is végezhető, de rövidesen már a képernyőn is láthatóak lesznek a változások.Hogy a nézőinket ne érje csalódás, új vásárolt tartalmakkal gazdagítjuk a Life TV és az Ozone TV műsorkínálatát és a saját gyártást sem adjuk fel.

E pillanatban is keményen dolgozunk azért, hogy a home office ellenére friss adások készüljenek. Elárulhatom, hogy például az Ozone TV napi műsora, az Egyenlítő egyáltalán nem fog leállni, Egyenlítő Home Office címmel folytatjuk egy új környezetben, de a megszokott tematikával, gyakran magával a koronavírus-járvány témájával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.