A karantén ideje alatt több édesanya is úgy érzi, hogy ez már sok a jóból! A nap 24 órájában összezárva a gyerekkel, szórakoztatni, foglalkoztatni, tanulni, játszani, lemozgatni nap nap után, ráadásul főzni, mosni, takarítani és az esetek nagy százalékában még dolgozni is. Ismerjük el, anyának lenni nem egyszerű. De mi van az apákkal? Vajon ők hogyan élik meg a karantént?

Mióta vagy önkéntes karanténban?
Lassan 6 hete. Március közepén határoztam úgy, hogy inkább otthonról fogok dolgozni, mert egy irodaházba jártam be és úgy gondoltuk családilag, hogy jobb lesz egy ideig a home office a járvány miatt. De az élet így is úgy is elrendezte, mert rögtön a döntésem után a bölcsőde is bezárt, s ezzel egyértelművé vált, hogy magasabb szinteken is inkább azt támogatják, hogy mindenki maradjon otthon.

A bölcsődék bezárása érintett?
Meglehetősen, ugyanis van egy 3 éves kisfiam, aki addig bölcsis volt heti 3 napban... illetve épp elkezdte volna a heti 5 napot. Ebből nem lett semmi, ráadásul a felségem is pont elkezdett dolgozni, így mindenképpen az otthoni munka lett az ideális megoldás, hogy közösen tudjuk vállalni a feladatokat.

Eszerint kiveszed a részedet az otthoni munkából?
A klasszikus otthoni munkából kevésbé, úgy értem a háztartási dolgokból. Inkább arról van szó, hogy hatékonyan tudjuk beosztani az időnket és a feleségem és én is el tudjuk végezni a munkánkat minden nap.

Ebben a helyzetben az otthoni munka lett az ideális megoldás (Illusztráció)Forrás: Shutterstock

Szóval megoldható a home office mindkettőtöknél?
Igen, elméletileg mindketten tudunk otthonról dolgozni, bár az elmélet köszönő viszonyban sincs a gyakorlattal, ha az ember szülő. Míg korábban reggel elmentem otthonról, egész nap tudtam a munkára koncentrálni, addig most hiába ülök le a számítógép elé reggel 9-kor, nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy otthon vagyok. Egy háromévesnek nehéz még elmagyarázni, hogy apa most nem ér rá. Eddig ahhoz szokott, hogy ha otthon vagyok, akkor szabad a vásár, lehet jönni, nyúzni, hívni játszani, kergetőzni. Az első pár hétben képtelenség volt megértetni vele, hogy miért nem játszom, ha egyszer otthon vagyok.
És mostanra megértette?
Talán inkább csak elfogadta. Tudja, hogy valami nincs rendben, hiszen se ő nem megy közösségbe, se én nem indulok reggel dolgozni. Ha sétálunk, nem mehet oda senkihez, nem nyúlhat semmihez, nem lehet játszótérre járni vagy találkozni a barátaival. Elmagyaráztuk neki, hogy most sok a beteg ember, ezért vannak ezek a változások, de hogy érti-e vagy csak elfogadja, azt nem tudom.

Mi a legnehezebb a „maradj otthon"-ban apaként?
Emberként mindenképpen az, hogy kevés az impulzus és alig van mód kitörni a hétköznapi mókuskerékből. Persze a normál élet is egyfajta mókuskerék, amikor minden nap ugyanaz a forgatókönyv, mégis ott a lehetőség, hogy ha akarod, akkor bármivel színesítheted: elmész egy étterembe, szervezel egy grillpartyt a barátokkal, elutazol pihenni. Most mindettől megfosztva érzem magam. Apaként pedig ehhez még hozzáadódik valami... Amikor reggel elmész dolgozni, este pedig hazaérsz, az két nagyon élesen elkülönülő időre osztja a napodat. Reggel és este férj valamint apa vagy, míg napközben mondjuk úgy: dolgozó ember. Napközben tudsz a munkádra koncentrálni, oda tudod tenni magad, és ha lejárt a 8 óra, akkor hazaérsz és átalakulsz valami egészen mássá. Kergetőzöl, nyúzod a gyereket, vonatpályát építesz... bármit. Minőségi időt töltesz a családoddal férjként, apaként – már ha nem kell éppen otthon is dolgozni.... De a lényeg, hogy napközben tudsz 100%-ban a feladataidra koncentrálni, míg hazaérve a család kapja meg ezt a fókuszt. De a karanténban minden összemosódik...

A karanténban apaként az a legnehezebb, hogy kevés az impulzus és alig van mód kitörni a hétköznapi mókuskerékből (Illusztráció)Forrás: Shutterstock

Nincs éles határ munka és család között. Hiszen mit mondj a gyereknek, ha odaszalad hozzád a munkaidő közepén és mutatja, milyen szépet épített vagy rajzolt? Elküldöd? Nem. Megdicséred. Vagy odasomfordál adni egy puszit. Apa ott van, rendelkezésre áll. Igazán jó munkát így nagyon nehéz végezni. És ugyanez igaz a privát időre is.

Most nem várja a fiam, hogy 6-7 körül hazaérjek, és nem ugrik a nyakamba, amikor nyílik az ajtó, hiszen ott vagyok egész nap. Apa már nem kuriózum. A hétköznapokban igyekeztem a munkát az ajtón kívül hagyni, most összekeveredett minden. Este is többet dolgozom, ráadásul a gyerekkel töltött idő sem önfeledt, mert sokszor akkor is a feladataimon pörög az agyam. Megszűnt a határ a két élet között, összemosódtak a dolgok és úgy érzem, ez egyiknek sem válik előnyére. A munkában így nem lehet 100%-osan teljesíteni, a családommal pedig nem tudok igazán minőségi időt tölteni.

Van erre vajon megoldás?
Teljes megoldás szerintem nincs. A feleségemmel az első pár, kaotikus hét után igyekeztünk kialakítani egy napi rutint, a munka és a családi élet határait. Persze hol sikerül betartani az általunk hozott szabályokat, hol nem, de törekszünk rá, hogy mindenhol, minden szerepben helyt tudjunk állni. Most hétköznap 9-től 5-ig dolgozom, utána 1.5-2 óra az apaidő. Olyankor igyekszem, csak a kisfiamra koncentrálni. Így talán kicsit könnyebb, de remélem, hamarosan minden visszazökkenhet a régi kerékvágásba, mert bárhonnan nézzük ez semmiképpen sem ideális.