A hozzátáplálás kezdete – mikor kezdjük és mire lehet szükségünk

Forrás: Shutterstock -
hozzátáplálás baba etetés család kisgyerek magazin elválasztás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szilárd ételek bevezetése általában a baba négy-hat hónapos kora között veszi kezdetét. Ennél korábban nem ajánlott a hozzátáplálást erőltetni, mert az emésztőrendszer ilyenkor még nem elég érett az anyatejen vagy a tápszeren kívül más táplálék hasznosítására. A túl későn megkezdett hozzátáplálás azonban szintén rejt buktatókat, így érdemes legkésőbb félévesen nekivágni ennek a kalandnak.

Az elválasztás és a szilárd ételek bevezetése egy rendkívül izgalmas időszak, mind a baba, mind pedig a szülők számára. Számos új élményben lesz része az elkövetkezendő hónapokban az egész családnak, így jó felkészülni rá minden formában. Fontos, hogy nem csak a kicsiknek kell megérniük erre a nagy lépésre, de az őket gondozó felnőtteknek is. Nem szabad rágörcsölni a dolgokra vagy erőltetni bármit is, fő a türelem, hiszen nem minden baba veszi annyira gördülékenyen ezt a változást, így

érdemes nem a naptárt figyelni, hanem a gyermek visszajelzéseit.

Nem szabad rágörcsölni a dolgokra vagy erőltetni bármit is, érdemes a gyermek visszajelzéseit figyelni Forrás: Shutterstock

Mikor érett a baba a hozzátáplálásra

A baba akkor kész az elválasztásra, ha:

  • támasz nélkül tartja a fejét
  • stabilan ül
  • automatikusan nem löki ki a szájából az ételt (reflex)
  • mindent a szájába vesz
  • érdekli, amikor mások esznek
  • rágó és csipegető mozdulatokat tesz

Mire lesz szükség a hozzátápláláshoz


Előkék: ez lehet hagyományos-megkötős vagy modern, alul peremmel rendelkező, műanyag típus, esetleg bebújós és ujjal is ellátott darab, a lényeg, hogy legalább 4-5 váltásnyit beszerezzünk, mert az első időszak igencsak maszatos.

Etetőkanalak: ebből is érdemes legalább 3-4 darabot vásárolni, főleg azért, mert valószínűleg kér majd a baba is a saját kezébe minimum egyet, de lehet, hogy többet is. Így 2-3 kanál biztosan kell majd egy etetéshez. Léteznek hőre színt váltó darabok is, ezek akkor praktikusak, ha már főtt ételt adunk a gyermeknek, mert megmutatják, ha túlságosan forró a falat.

Etetőkanálből is érdemes legalább 3-4 darabot vásárolni, főleg azért, mert valószínűleg kér majd a baba is a saját kezébe Forrás: Shutterstock

Kistálak: ebből is érdemes párat beszerezni, mind mély-, mind lapostányér tekintetében. Legyenek könnyen tisztíthatóak és törhetetlenek, mivel a babák előszeretettel sodorják le az asztalról vagy verik ki a szülő kezéből a tálkákat. Attól függően, hogy használunk-e mikrohullámúsütőt vagy mosogatógépet, ez is lehet szempont a választásnál.

Itatópohár: a hozzátáplálás megkezdésével az ivásra is meg kell tanítani a babát, ehhez pedig szükség lesz csőrös, füles vagy szívószálas itatópohárra.

Szék: ez lehet etetőszék, pihenőszék, autóshordozó, a lényeg, hogy a baba stabilan tudjon ülni benne és kényelmesen érezze magát a kóstolgatás közben. Plusz pont, ha könnyen és gyorsan takarítható.

Reszelő: a legjobb talán az üvegreszelő, ezzel nem csak a legfinomabbra tudjuk lereszelni az első almákat, körtéket, de az oxidáció is kisebb, mintha a fémből készült változatot használjunk.

Jégkockatartó: a jégkockatartó remek eszköz arra, hogy az előre elkészített, nagyobb mennyiségű püréket apró adagokban lefagyasszuk, ha szükséges, akkor pedig 1-2-3 kockányit (étvágytól és kortól függően) elővegyünk és felmelegítsünk étkezés előtt. Erre a legtöbb zöldség és gyümölcs alkalmas, sőt akár főtt és pürésített húst is fagyaszthatunk így.

A jégkockatartó remek eszköz arra, hogy az előre elkészített, nagyobb mennyiségű püréket apró adagokban lefagyasszuk Forrás: Shutterstock

Botmixer/ turmixgép: ez a konyhai eszköz a hozzátáplálás elengedhetetlen eszköze, hiszen ezzel tudjuk a legegyszerűbben pépesíteni az elkészült ételt, legyen szó egy összetevősről vagy akár egész ízorgiáról.

Pároló-mixelő: aki igazán kényelmes, az beruházhat egy olyan gépre, amelybe csak beledobjuk a felkockázott hozzávalókat és szinte már kész is az ebéd. Ezzel a konyhai eszközzel ugyanis nem csak megpárolhatjuk a baba ételeit –anélkül, hogy figyelnénk a lobogó vizet vagy a párolási időt -, de egyben össze is turmixolhatjuk őket. Egyes típusok pedig még a fagyasztott ételek kiolvasztására is alkalmasak.

A hozzátáplálás sokkal macerásabb, mint az azt megelőző anyatejes vagy tápszeres táplálás időszaka, ám rengeteg vidám pillanatot is rejt, amely még szorosabbá fűzheti a szülő-gyermek kapcsolatot. Ne siettessük, ne akarjunk túlleni rajta, mert ha egyszer vége szakad, soha többé nem jön vissza ez a néhány izgalmas hónap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.