Önfeláldozó manővere miatt vesztette életét, ám ezzel sokakat megmentett

tűzoltó autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Halálos baleset történt szombaton délelőtt a Bács-Kiskun megyei Csávoly közelében. A tragédiát egy száguldozó BMW-s okozta, az áldozat egy 31 éves, szabadnapos tűzoltó volt.

A szemtanúk szerint a vétkes sofőr egyszerre több autót is meg akart előzni egy jobbra ívelő kanyar előtt. Szemből, Baja felől egy Suzukival érkezett a hősies tűzoltó, aki elrántotta a kormányt, hogy elkerülje a frontális ütközést. Emiatt pedig megfordult az úton, éppen egy Skoda elé, amely oldalról belerohant a Suzukiba. Ez idő alatt a Skodát megelőző BMW-s továbbhajtott, de szerencsére az egyik szemtanú utánament és felírta a rendszámát.

A Suzukit vezető tűzoltó olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy a mentők már nem tudtak rajta segíteni (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

Két mentőautó és mentőhelikopter is azonnal a helyszínre érkezett, de a Suzukit vezető tűzoltó olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy a mentők már nem tudtak rajta segíteni.

„Fantasztikus ember volt, aki komolyan vette a munkáját, és szerette is. Hős volt, akként dolgozott, és akként is halt meg. Jellemző, hogy még élete utolsó pillanataiban is mások életét védte" - nyilatkozta a Borsnak a tűzoltó egyik ismerőse.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.