7+1 érv az utazás mellett: ezért fontos, hogy új élményekkel gazdagodj

utazás pszichológia magazin élmények nyaralás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a világ egyik legjobb dolga elutazni valahova, és elmenekülni egy kicsit a hétköznapi gondok elől. A nyaralás számtalan lelki problémára gyógyír lehet, és mindenkinek szüksége van arra, hogy legalább 1-1 nap erejéig kiszakadjon a mókuskerékből, és átadja magát a jól megérdemelt pihenésnek.

Egy-egy utazás során új emberekkel, helyekkel, ételekkel, italokkal és kultúrákkal ismerkedünk meg, amitől alapból sokkal jobban érezzük magunkat. Az utazás pozitív hatásait pszichológusok is alátámasztják. Minden embernek szüksége van arra, hogy a mindennapi stressz és nyomás alól évente többször is megszabaduljon, legalább pár nap erejéig. Az idei évben talán furcsa arról beszélni, mennyire fontos az utazás pszichológiája, ugyanis a koronavírus-járvány átírta a 2020-as terveket, azonban érdemes még így is időt szakítani az effajta feltöltődésre.

A lelkednek szüksége van arra, hogy új élményekkel gazdagodj Forrás: Shutterstock

Mutatjuk, miért!

  1. Az utazástól jobb a kedvünk, és kipihenve, feltöltődve, sokkal nagyobb hévvel vetjük bele magunkat az előttünk álló időszak feladataiba. Ha az utazás előtt már fásultnak, unottnak és motiválatlannak érezzük magunkat, akár egy fél napos kiruccanás is segíthet. Gyűjts emlékeket, és fedezz fel minél több helyet, ugyanis a hétköznapi feladatokhoz ezekből az emlékekből tudsz hosszútávon erőt meríteni.
  2. Több kutatás bizonyítja, hogy a nyaralás ideje alatt csökken a szervezetünkben a stresszhormon szintje. Érdemes úgy időzíteni a nyaralásunkat, hogy minél több napot tölthessünk el nyugalomban, ugyanis amint hazaérünk, és beleállunk a munkába, újból stressznek vagyunk kitéve.
  3. Minél több országba van lehetőséged eljutni, annál jobban kitágul előtted a világ. Ha nem áll módodban külföldre utazni, fedezd fel Magyarország kincseit, hidd el, ez a kicsike ország is számtalan gyönyörű helyet tartogat. Miközben más kultúrákkal és életfelfogásokkal ismerkedsz, saját életedet is más fényben látod, és lehet, hogy amit eddig problémaként gondoltál, teljesen új megvilágításba kerül.
  4. Egy-egy utazás során akarva akaratlanul találkozol új emberekkel. Lehet, hogy új barátságok is köttetnek, és olyan kapcsolatokra szert teszel, amire nem is gondoltál, arról nem beszélve, hogy végre nem ugyanazzal az 5-10 emberrel veszed körül magad, akikkel minden nap. A változatosság gyönyörködtet!
  5. Próbálj meg mindig más helyeket felfedezni, és havonta, kéthavonta egy-egy fél napra elutazni valahova. Nem kell több százezer forintot rászánni az utazásokra, Magyarország gyönyörű nevezetességei szuperül megközelíthetők autóval és tömegközlekedéssel is. Hidd el, ha csak egy kicsit kiszakadsz a jól megszokott környezetedből és kiszakadsz a mókuskerékből, teljesen új megvilágításba kerül az életed.
  6. Bár az utazás önmagában egy kikapcsolódás, mélyebb értelemben komoly változásokat indíthat el személyiségfejlődésünkbenünkben is. Ahhoz, hogy egy útnak valóban terápiás hatása legyen, tervezd meg előre az utazásodat, és gondold végig, hogy a lehetőségeidhez mérten milyen helyszín segíthet abban, hogy a „külső" utazás „belső" utazás is legyen. Az ember egész élete során arra törekszik, hogy jobb és jobb legyen, és az önfejlesztés legtökéletesebb időszaka az a fajta pihenés, amikor nem kell a hétköznapi gondokkal megküzdeni.
  7. Az út értéke nem csak attól függ, mennyire hosszú, vagy milyen drága, hanem attól is, hogy az úti célunk megfelel-e jelenlegi lelkiállapotunknak és életszakaszunknak. Biztosan te is észrevetted már, hogy míg régebben mondjuk arra vágytál, hogy egy szórakozóhelyekkel teli tengerparton pihenj, és italozva, bulizva engedd ki magadból a fáradt gőzt, most szívesebben elszöknél egy hegyekkel, vízesésekkel teli helyre, ahol az erdőben túrázva megnyugodhat a lelked, vagy pont fordítva. Természetesen a legtöbb nyaralás során akadály nélkül tudod ötvözni az aktív és a passzív pihenést, de mindig figyelj arra, mire van szüksége a lelkednek!

+1 Az utazások során átélt élményeket senki nem veheti el tőled.

A világot járva rádöbben az ember, mennyire szűk metszetben éli a mindennapokat, hiszen akadnak bőven, akik a lakóhelyüket sem hagyják el az év nagy részében, vagy egy megyében mozognak állandóan. Gondold csak végig. Míg a fizetésből megvásárolt anyagi javak ideig-óráig okoznak örömöt, az utazás élménye 5-10, de akár 30 év távlatából is. Emlékszel arra, mennyire örültél az első rollerednek? Na és arra, amikor a szüleiddel Horvátországban nyaraltál, és egész nap a tengerben fürödtél? Rajtad áll a döntés, hogy élményekbe, vagy tárgyakba fekteted a félretett pénzed. Mi az előbbire voksolunk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.