A kecskék tündéri kinézetén, haszonállatként való kimagasló erényeiken, sziklamászó tudományukon túl, rendelkeznek még néhány igazán különleges képességgel is, amikkel talán még inkább belopják magukat a szívünkbe.

 

A kecskéd beájulna

Hiszed vagy sem, van egy kecskefajta, ami rettentően ijedős. Elég egy hirtelen erős hang, egy váratlan gyors mozdulat és a texasi falábú, avagy Tennessee húskecske riadtában úgy viselkedik, mintha elájulna.

Ezt az izomsejtek akaratlan összerándulása - myotonia congenita – okozza, ami lényegében egy veleszületett, öröklődő izombetegség. Elsősorban a lábszár és a combizmokat érinti. Állatonként eltérő lehet az erőssége, van, amelyik csupán megmerevedik, eldől, de akad, amelyik még egy magaslatról is képes leesni, és hosszú másodpercekig mozdulatlanul, görcsben feküdni.

Tény, hogy ez nem túl előnyös, ha a túlélésről van szó. Értelemszerűen ez a betegség vadkecskéknél nem is tudott volna így elterjedni, mivel már az ivarérettség előtt ragadozók könnyű prédáiként végezték volna, megállítva a továbbörökítés folyamatát.

Az állattartás szempontjából azonban ez a „képesség" hasznosnak bizonyult, mivel az ilyen kecskék kevésbé szöktek el, zömökebbek, húsosabbak voltak egészséges társaiknál, így előszeretettel szaporították és szaporítják őket a mai napig.

Fán legelésző kecskék

Délnyugat-Marokkó egyik jellegzetes növénye az őshonos argánfa, ebből nyerik ki a szépségápolásban közkedvelt argánolajat. A fa termését kézzel szüretelik, de a gyakran 10 méteres magasságban lévő ágak elérésében a helyiek a kecskék segítségét veszik igénybe. Ők ugyanis imádják az argándiót, és még a vékony ágakon is remekül egyensúlyoznak. A fán legelésző kecskék a magot kiköpik, amit a termelők összegyűjtenek, majd általában kézi erővel kisajtolják belőle az argánolajat.

Valljuk be, kissé szürreális az a kép, ahogy a kecskék felkapaszkodnak a fa törzsén, majd ágról ágra lépkedve egyre magasabbra érnek, és ott álldogálva legelésznek.

Kiabál, mint a mérges kecske

Milyen hangot ad a kecske? Erre a válasz egyértelműen az, hogy mekegőt. A legtöbb esetben ez valóban megállja a helyét, de vannak helyzetek, melyekben emberi hangon nyilvánulnak meg.

A kecskék a hangjukkal közvetítik aktuális érzelmi állapotukat. Az ember gyakran nem is tudja megkülönböztetni, hogy az adott mekegés egy boldog, felszabadult vagy épp szomorú, frusztrált kecskétől származik-e, társaik azonban pontosan tudják, és reagálnak rá.

Ugyanakkor, bizonyos esetekben hátborzongató, emberi ordítás, sikítás tör fel a patások torkából. Ennek oka feltehetően csupán a hasonló hangképző szerveinkben keresendő, arra nincs bizonyíték, hogy szándékosan utánoznák az embereket.