Gáspár Bea azt hitte, hogy szívrohama van: "Majd meg akartam halni"

fogyás életmódváltás gyomorszűkítő műtét Gáspár Bea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gáspár Győző felesége, Gáspár Bea két hónappal ezelőtt gyomorműtéten esett át. A műtét utáni időszak nem volt felhőtlen, fájdalmak gyötörték és nem egyszer került halálközeli állapotba. 

Gáspár Beánál az orvosok még 2017-ben pajzsmirigy-alulműködést diagnosztizáltak, rövid idő alatt 30 kilót hízott, és a cukorbetegség is kialakult. Próbálkozott sportolással, diétával, teljes életmódváltással, de a kívánt eredményt nem érte el, ezért úgy döntött, kés alá fekszik, mivel a súlygyarapodás előbb-utóbb kihat a szív- és érrendszerére. Ennek okán gyomorszűkítő műtétre vállalkozott.

A műtét után fokozatosan kell Beának terhelnie a gyomrát, ami olykor egészen félelmetes tüneteket produkált számára:

"Konkrétan azt éreztem, hogy infarktusom van vagy nem tudom, vert a szívem, olyan szinten vert, hogy majd meg akartam halni a gyomromtól, nem tudom, hogy hogy, de ezt többen is elmondják a betegek, akik túleszik az adagot, hogy akkor infarktus közeli állapot van a szívünknél, nem tudom, hogy miért"

- mesélte a Tények Pluszban Bea.

Bár nehéz a műtét utáni felépülés, Bea sokkal jobban érzi magát a bőrében és nemcsak az étkezésére figyel oda, a testmozgást is beültette a mindennapjaiba. Bár korábban nem részesítette előnyben a sportot, most heti szinten biciklizik és a tervei között szerepel egy futóverseny is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.