Hosszú Katinka elköltözött otthonról: nyomós oka volt rá

Forrás: instagram.com/hosszukatinka -
Kapás Boglárka úszók Hosszú Katinka verseny koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú Katinka ugyan csak nemrég költözött be szerelmével az álomotthonában, most mégis el kellett költöznie. Erre pedig igen jó oka volt, méghozzá első szenvedélye, az úszás.

Az Olimpia elhalasztását követően, a Nemzetközi Liga (ISL) az év legnagyobb versenyének számít. Nem csoda, hogy az úszók bármit megtesznek azért, hogy indulhassanak rajta, és a lehető legjobb formájukat hozhassák, pedig kemény áldozatot kell hozzanak.

Hosszú Katinka Forrás: instagram.com/hosszukatinka

A Duna Arénában a hétvégén veszi kezdetét az International Swimming League (ISL), és egészen november végéig tart. A versenyre több országból, mintegy 320 úszó fog három budepesti szállodába.

A koronavírus miatt nagyon komoly biztonsági intézkedések mellett zajlik majd a verseny. A versenyzőkön minden reggel tesztet végeznek, és csak negatív eredménnyel léphetnek ki a szobájukból.A versenyeken kívül maximum 90 percet tölthetnek a szabadban.

A magyar versenyzők annyi engedményt kaptak, hogy őket szerelmük is elkísérheti a szállodai szoba nyújtotta ideiglenes otthonukba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.